Főrendiházi irományok, 1887. IV. kötet • 191-254. sz.

Irományszámok - 1887-233

196 CCXXXIII. SZÁM. szolgálat alól fel voltak mentendők. Különösen az első cathegoria nagyszámú, és ez még háború esetében is fel van mentve a fegyveres szolgálat alól. Jelenleg csak a hadsereg tartalékában több mint 2,000 tábori lelkész van, holott háborúban csak 170-revan szükség; a papnövendékek és papjelöltek száma szintén igen nagy, és megközeliti az 1,500-at. Szükséges tehát, hogy az emiitett és tényleges szolgálatot nem teljesítő cathegoriák — valamint ez a mezei gazdákkal már az 1882: XXXTX. t.-cz. 6. § ánál fogva megtörtént — nem a tényleges szolgálatra kötelezett ujonczokhoz, hanem a póttartalékba osztassanak be. 3. Az 1868: XL. törvényczikk 12. §-a szerint »a honvédség összes számerejét a honvédkötelezettek száma határozza meg«. Ugyanezen törvény 32. §-ának, illetőleg az ezt módosító 1882: XXXIX. törvényczikk 8. §-a értelmében a hadjutalékok és a honvédség legkisebb kiegészitési szükségletének fedezése után az első három korosztályban fenmaradó ujonczfölösleg a honvédséghez sorozandó be. A törvény ezen rendelkezései értelmében a honvédség létszáma jelenleg nincsen bizonyos számhoz kötve, és a szerint változik, a mint egyik vagy másik évben több vagy kevesebb honvédujoncz soroztatik be. E tekintetben a honvédség kiegészítése igen nagy ingadozásnak volt kitéve. A honvédséghez az 1869. év óta évenkint besorozott ujonczok száma roppant különböző volt, s az 1869-ik évi 46,978, illetőleg az 1871-ik évi 29,117 főnyi tényleg besorozott jutalék mint maximum, és az 1881. évi 8,301, illetőleg az 1875-ik vagy 1885-ik évi 9,802, s 9,005 főnyi besorozott ujonczjutalék mint minimura között ingadozik. Ily nagyfokú eltérések és ingadozások igen nagy hátrányt képeznek átalában, de különösen lehetetlenné teszik, vagy legalább rendkívül megnehezítik egy egészséges és minden tekintetben czélszeríí ujonczkiképeztetési rendszernek keresztülvitelét, és a honvédségi tényleges szolgálatnak oly helyes és méltányos berendezését, a mely lehetővé tenné, hogy a honvédkötelesek túlságos zaklatástól és polgári foglalkozásukból való gyakori kizavartatástól megóvassanak. Ezen vissza« állapot tudvalevőleg már többrendbeli felszólalásokra adott okot, sőt az ország némely részében a különben könnyebb honvédségi szolgálattól némi idegenkedést idézett elő a lakosságnál. Eme hátrányok megszüntethetők olyképen, hogy a honvédség kiegészítése biztosabb alapokra fektettessék és részére, hasonló elvek szerint, mint ez a hadseregre nézve történik, egy határozott évi ujonczjutalék állapittassék meg. Eme jutalék nem, mint eddig, a póttartaléki jutalék után, hanem mindjárt a hadsereg újonczjutalékának fedeztével volna kiállítandó. Ezek folytán elesik másfelől a póttartalék létszámának korlátolása, a hadsereg és honvédség ujonczjiitalékainak fedezése után fenmaradó fölösleg pedig a póttartalékba osztatik be olyképen, hogy jövőre a honvédség is elláttatik póttartalékkal, és a póttartalékba jutó egyének a hadsereg és a honvédség közt aránylagosan osztatnak fel. A honvédségnek ma tényleg meglevő összes anyakönyvi létszáma, — a mely eddig a 200,000 főt rendszerint nem sokkal haladta tul, — ennek folytán okvetetlenül fentartatik, és a elén alkalommal a honvédség évi ujonczjutaléka, mai szervezetének megfelelő hadi létszámához képest számítandó ki. A honvédség legkisebb kiegészitési szükséglete az 1882. évi XXXIX. törvényczikk 8. §-a értelmében — a melyben legelőször van szó róla— eddig 12,000 főben volt kiszámitva. Ezen szám a tényleges szolgálati szükséglethez is hasonlítva, szűkre mértnek mutatkozik és ennélfogva az eszközölt számitások szerint jelenleg 12,500 főben volna megállapítandó. I