Főrendiházi irományok, 1887. IV. kötet • 191-254. sz.

Irományszámok - 1887-221

CCXXI. SZÁM. 151 221. szám. (XXIX. ÜLÉS, 390. JEGYZŐKÖNYVI PONT.) Megszólítása a főrendiház alelnökének, Szlávy József koronaőrnek^ császári és apostoli királyi Felségéhez a királyhoz: Császári és apostoli királyi Felség! Legkegyelmesebb Uram ! A pótolhatlan veszteség, mely Felséged atyai szivét fájdalommal tölti el, nemcsak Felségedet és Fenséges családját érte; érte az a Monarchia minden népeit és talán különösen magyar hazánkat. Bár hittük és inkább, mint valaha, van szükségünk hinnünk, hogy az egek Ura, .meghallgatja Felséged népeinek minden alkalommal megújuló hö imáit, életét az emberi kor legvégső határáig lesz kegyes kiterjeszteni : mégis megszoktuk a boldogult trónörökös ö császári és királyi Fenségében a természet törvényei szerint. Felséged uralkodói magasztos erényeinek népei iránti atyai szeretetének, alkotmányos érzületének is örökösét látni. Az ifjabb nemzedék reményekkel telve látta benne jövendő királyát, az aggkorúak, aggodalom nélkül a jövő iránt, vélték nyugalomra hajthatni fejüket. E szép reményeknek, a jövőben helyzett megnyugtató bizalomnak véget vetett az ádáz sors. De nemcsak ezért tölti bánat Felséged hú Magyarországa minden fiának keblét. Nem csekélyebb fájdalmas részvélünk, melylyel Felséged, a Királyné ő császári és királyi Felsége és a boldogult Fenséges özvegye bánatában osztozunk. A magyar főrendi ház elnökét gyengélkedése a szobához kötvén, rám háramlott a megtisztelő, de szomorú kötelesség ezen országszerte őszintén nyilatkozó bánatnak és fájdalmas részvétnek a főrendi ház nevében Felséged, ö Felsége a császárné és királyné és ő császári és királyi Fensége az özvegy trónörökösné előtt kifejezést adni. Fogadja Felséged szokott kegyességével és engedje hinnünk, hogy meg van győződve arról, hogy — ha a magyar főrendi háznak Felséged iránti hűsége és ragaszkodása fokozódásra képes volna — a megrendítő csapás, mely Felségedet, Fenséges családját és az országot érte, azt bizonyosan még fokozni fogná.