Főrendiházi irományok, 1887. I. kötet • 1-89. sz.
Irományszámok - 1887-12
38 XII. SZÁM. Melléklet a 12. száfnú irományhoz. Felséges Császár és Apostoli Király! Alattvalói hódolattal s a legbensőbb hálával fogadtuk Felségednek az országgyűlést megnyitó szavait, mint ujabb jelét azon atyai szeretetnek és gondoskodásnak, melylyel Felséged népei iránt viseltetik. Teljes tudatában azon kötelezettségeknek, melyeket az államélet terén mutatkozó teendők sokasága és fontossága a főrendiházra is ró, reméljük, hogy az országgyűlésnek törvény szerint immár hosszabb tartama alatt sok függőben levő kérdés fogja nyerhetni megoldását. Megnyugvással vettük, hogy közreműködésünket első sorban az állam pénzügyeinek rendezése fogja igénybe venni, hogy Felséged kormánya költségelőirányzataiban a takarékosság azon határáig fog menni, a melyen túl az állam érdekei veszélyeztetnének s e mellet javaslatokat tesz az állam jövedelmeinek növelése czéljából, folyvást figyelemmel arra, hogy a viselendő terhek arányosan oszoljanak meg s Magyarország népei túl ne terheltessenek. Hiszszük, hogy az erős akarat kellő óvatossággal párosulva, lehetővé fogja tenni e nehéz feladat megoldását s fokonként és biztosan javithatja pénzügyi viszonyainkat. Mi részünkről készek vagyunk támogatni az erre irányzott törekvést és áldozatkészségünk azon arányban fog erősödni, a melyben a sikert tapasztaljuk. Készséggel veszszük tárgyalás alá mindazon törvényjavaslatokat, melyeket Felséged kormánya a törvénykezési, közigazgatási, közlekedési, közgazdasági, közművelődési téren élőnkbe fog terjeszteni. Felségeddel együtt érezzük annak szükségét, hogy a jogrendünkben érezhetővé vált hézagok pótoltassanak s ugy a polgári, mint a büntető eljárás terén az állam, társadalom és egyesek részére hatályos védelem biztosittassék. Körültekintőleg fogunk ez oknál fogva a büntető és magánjog terén, illetőleg az igazságszolgáltatás tökélesbitésére kellő egymásutánban kilátásba helyezett javaslatokkal foglalkozni, remélvén, hogy a nemzet jogfogalmaiban és érzületében gyökeredző szabatos rendelkezésekkel fogjuk a mutatkozó hiányokat pótolhatni és a fenforgó bajokat orvosolhatni. Az állategészségügynek törvény utján rendezésével — ; a mezei rendőrségről kilátásba helyezett törvény megalkotásával közgazdasági szükséget fogunk kielégiteni. Nem csekélyebb fontossággal bir a közmunka-ügy rendezése. Azonban eme feladatok megoldásánál már annak kikerülésére is figyelmet fogunk forditani, hogy egyesekre oly terhek ne nehezedjenek, melyek a háramló előnyökkel arányban nem állanak.