Főrendiházi irományok, 1887. I. kötet • 1-89. sz.
Irományszámok - 1887-23
102 XXIII. SZÁM. megszüntetése nemcsak jelentékeny pénzügyi eredménynyel járand, hanem az illetékkezelést i» lényegesen könnyitendi. Minthogy ugyanis az illetékleengedéseknél az előző birtokváltozás telekkönyvi! eg igazolandó s ezen kivül még az átruházási időköz meghatározhatása végett a korábbi jogügylet kelte s illetékszabás végetti bejelentésének ideje is megállapítandó, a mérsékeltebb illeték csak a legritkább esetekben állapitható meg azonnal az illeték kiszabásánál* hanem majdnem kivétel nélkül csak felfolyamodás utján érvényesíthető. Ez által ugy az illetékkiszabási és az adóhivataloknak, mint főleg a pénzügyigazgatóságokoak, sőt még a pénzügyi közigazgatási bíróságnak teendői is jelentékenyen szaporodnak, ugy hogy az illetékmérséklések megszüntetése kétségtelenül nagy befolyást fog gyakorolni ezek teendőinek apasztására s ügyvitelüknek egyszerűsítésére is. Egyébként közgazdasági és politikai indokok sem szólanak az illetékleengedések fentartása mellett, mert ingatlanoknál, hol a tulajdon állandósága óhajtandó, az adásvételeknél ily intézkedések általi elősegitése alig tekinthető mérvadó indoknak, váratlan vagy oldalági örökösödéseknél méltányossági indokok sem szólnak mellette, az egyenes ágbeli, valamint a házastársak közöttf vagyonátruházásoknál pedig — az adásvételeket kivéve — a kedvezmény továbbra is fentartatik. Attól sem lehet tartani, hogy az visszahatással leend az ingatlanok értékére, mert átalános szokás szerint az illetéket rendszerint a szerző fél fizeti, a kire nézve az előző birtokváltozás puszta véletlent képez. Hogy ily visszahatástól tartani nem kell, bizonyítja először valamennyi államnak példája, mert Ausztriát kivéve ily illetékmérséklések sehol sincsenek, daczára annak, hogy a mienkkel majdnem teljesen azonos nagyságú illetéktételek vannak átalán érvényben; de bizonyítja másodszor az a körülmény is, hogy az illetékmérséklések a legközelebbi rokonok közötti átruházások kivételével 1873-tól 1881-ig nálunk is meg voltak szüntetve a nélkül, hogy káros visszahatásuk lett volna érezhető. Még kevésbé tarthatni ily visszahatástól ma, midőn az időközben életbe lépett 1881. évi XXIV. t-cz. 39. §-ával megszüntette azon korábban fennállott állapotot, hogy az ingatlan átruházására vonatkozó valamennyi illeték reálteherkép és pedig elsőbbséggel volt érvényesíthető, hanem ezen kedvezményes érvényesítést csakis egyetlen kincstári illetékkövetelésre szorította. A 2. és 3. §-okhoz. Az illetékköteles vagyonátruházás különféle eseteiben az annak tárgyát képező ingatlanok értékelésénél követendő eljárás, — a törvények és szabályokban nincsen a kívánatos szabatos* sággal körvonalozva. Az adásvételek kivételével majdnem minden, főleg haláleseti vagyonátruházásnál a legritkább esetekben jönnek az értékmegállapitásra nézve az illetéki szabályok azon határozmányai alkalmazásba, hogy az érték a felek és a pénzügyi hatóság közti egyezkedés, bírói becsű vagy régibb értékmegállapitások alapján határoztassék meg. Ezen hosszadalmas és a felekre nézve sok esetben költséges értékmegállapitási módozatok helyett az általános gyakorlat szerint a hatóságok által felvett leltárakban foglalt értékek, a felek által bevallott, vagy a községi elöljáróságok által bemondott értékek, némely esetekben pedig az évi jövedelem húszszorosával felvett érték vétetik az illetékkiszabás alapjául mindazon esetekben, melyekben az nem marad alul a törvényekben megállapított minimális értékeken. Ezen általános gyakorlatot kivánom törvényesíteni, s az értékmegállapitásra vonatkozó különböző határozmányokat egybefoglalni, másrészt pedig a minimalis értékeket helyesebb alapokra fektetni.a törvényjavaslat 3., 4. és 5. §-aiban. Azon könnyebbséggel szemben ugyanis, mely a feleknek az értékmegállapitásokra nézve a ma fennálló szabályok egyszerűsítése által nyujtatik, a kincstári érdekek megóvása végett arról
