Főrendiházi irományok, 1884. VII. kötet • 426-479. sz.
Irományszámok - 1884-426
56 CDXXVI. SZÁM. lesznek horvát-szlavón osztályok. De ha a horvát-szlavón osztályok csak akiegyezés folytán lettek szervezve, ha logice csak az a feladatuk lehet, hogy a központi kormánynak segítségére legyenek a Horvát-Szlavonországokat illető ügyek elintézésénél, akkor ezen országos bizottságnak e tekintetbeni kívánsága nem tartalmazza a kiegyezési törvény módosítását, hanem csak végrehajtását. A tisztelt magyarországi bizottságnak állami és közigazgatási ügyekben sokkal több tapasztalása van, sem hogy nem tudná, hogy egy nagy állam alkotmányos ministere, feladata mely magaslatán lehet s kell hogy legyen, saját hatáskörében szellemével hogyan inspirálhat s kell hogy inspiráljon és adjon irányt, s épen ezért magában a hivatalos eljárásban s száz meg száz ügy elintézésében milyen hasznát veheti saját osztályainak. Ezen országos bizottság tisztelettel ismeri el a horvát ministernek a körüli lelkiismeretes törekvését, hogy a központi kormánynál Horvát-Szlavonországok szükségei és érdekei elömozdittassanak; de igazságtalanság lenne, őt olyan nehéz és súlyos, minden egyes ember erejét meghaladó teherrel megterhelni, a milyen terhet a tisztelt magyar országos bizottság nagybecsű üzenete neki szánt. A mi azon feltételt illeti, hogy a központi kormánynál alkalmazott hivatalnokoknak magyarul kell tudnia, ugy ezen országos bizottság, akár hogyan szóljon e tekintetben a törvény, belátja s elismeri oly tisztviselő helyzetének kényességét, sőt természetellenes voltát, ki a központi kormány kebelében fontos állást foglal el s nem tud magyarul. De egészen-más a közös hivatalnokok helyzete Horvát-Szlavon-Dalmátországok területén belül. Azokra nézve a kiegyezési törvény csak azon intézkedései érvényesek, melyek ezen országok hivatalos nyelvéről szólnak. Ezen intézkedések világosan beszélnek s határozottan intézkednek s ezen országos bizottságnak itt is arra kell hivatkoznia, a mit üzenetében kifejtett. Horvát-Szlavón- ós Dalmátországok a kiegyezési törvényben ezen intézkedéseket legfontosabbaknak és legszükségesebbnek tekintik, épen ugy, mint ha maga a nemzeti élet azokon alapulna, nem pedig azért, mintha ezen országokban a magyar nyelv gyűlölve lenne. Országgyűlésük soha egy lépéssel sem állhatna el ezen elvtől s nem érhetné el azon magyarázatot, hogy a törvény, mely rendeli, hogy a hivatalos nyelv a horvát nyelv, ezzel megengedi, hogy a hivatalos eljárásban még valamely más nyelv is használható legyen. Ezen meredek utón senki sem mondhatná, hol lesz a vége, s éppen azért okvetlenül szükséges, hogy a törvény emiitett intézkedései pontosan végrehajtassanak. Ezzel bizonyos összefüggésben áll a zászlókérdés is. Jól jegyzi meg a tisztelt magyar országos bizottság nagybecsű üzenete, hogy az egy specziális törvény, mely a horvát honvédség zászlóját határozta meg : de éppen ezen specziális törvény legjobb bizonyítéka annak, hogy a közös kormány s a közös országgyűlés elvileg hogyan fogták fel egy és ugyanazon állami közösséget s a horvát területen szervezett közös intézményt s ezen törvény és ezen közösség szellemében feküdt, hogy a honvédség közös intézménye horvát területen hordát zászlót használjon, az egyesitett czímer pedig jelképezi a közösséget. Ezen országos bizottság nem oszthatná a magyar országos bizottság nagybecsű üzenetének azon nézetét, hogy a kiegyezési törvény 61. és 62. §-ai, miután semmit sem szólnak arról, hogy Horvát-Szlavonországokban a közös hivatalokon milyen zászló legyen, ezen hallgatással mondják, hogy magyar zászló legyen, mert a törvények hallgatással nem intézkednek. A horvát üzenetnek az autonom törvényhozást illető nemzetközi szerződésekre vonatkozó indítványa nem áll ellentétben az 1867. évi XII. t.-cz. 8. §-ával, mely szerint »a birodalom diplomaticai képviseltetése a külföld irányában és a nemzetközi szerződések tekintetében felmerülhető intézkedések mindkét fél ministeriumával egyetértésben és azok beleegyezése mellett, a közös külügyminister teendői közé tartoznak«, sőt az ugyanazon elven alapszik, a melyen az emiitett törvény 8. §. is alapszik, mert ha természetes és logicus,
