Főrendiházi irományok, 1884. VII. kötet • 426-479. sz.

Irományszámok - 1884-426

CDXXVI. SZÁM. 29 Ugyanezen törvényes intézkedés, melyet a kiegyezési törvény 61. §-a czímerekről tesz, nem felejtette el a zászlókat s azok színeit sem, de csak az autonom ügyek megjelölésénél. Mert míg mindjárt a következő 62. §. közös ügyek megjelölésére Magyarország s Horvát­Szlavón-Dalmátországok egyesült czímereit követeli, a zászlókról s színekről nem intézkedik. S a zászlók és a színek mégis már sok kellemetlenség s visszatetsző jelenet okozói voltak. Hogy ezen okok a jövőre nézve eltávolíttassanak, hasznos és szükséges lenne, hogy az országos bizottságok e tekintetben most pozitív határozatot állapítsanak meg. A nyelv és zászló közt annyiban áll fenn analógia, a mennyiben ugy az egyik, mint a másik egy bizonyos terület s politikai nemzet határozott megjelölésére szolgál, s a nemzeti zászlónak Horvát­Szlavon - Dalmátországokban elfogadott s tiszteletben tartott ezen kétségtelen analógiája szerint a nemzeti zászló ezen országok területén a közös hivatalokon is állami jelvény. Ezen országokban nagyon fontos közös intézmény a kir. honvédség, büszkén lépdel, s a király és a haza felhívására ezen zászlók alatt vitézül fog harczolni. De az állami közösség kifejezése végett a nemzeti horvát zászlók közepén ott vannak Magyarország s Horvát-Szlavon­Dalmátországok egyesült czímerei. Az alulírott országos bizottság azon véleményben van, hogy ilyen combinatio lenne megállapítható azon zászlókra nézve is, melyek adott alkalomkor a közös hivatalokon, gőz­hajózási állomásokon s azon hajókon fognak lengeni, melyek ezen országok területén lévén folyókon hajóznak. De van még egy gyakorlat, melyről az alulirt bizottság azt tartja, hogy nem áll szük­séges Összhangzásban a horvát kormány autonom állásával. A kiterjedt autonom ügyek egész hatáskörében, vonatkozzék az törvények alkotására, méltóságok és tisztviselők kinevezésére, vagy fontos rendeletek kiadására, mindezen működésben a bán inditványokat és felterjesz­téseket tesz, melyek a horvát minister utján a fenséges koronához terjesztetnek fel. Ezeket kétségtelenül oda terjeszti a horvát-szlavón minister, ki a közös kormány tagja és Ő csász. és kir. Felsége s az autonom kormány közti kapocs, a mint ezt a kiegyezési törvény 44. §-a rendeli. Ezen kapocs fogalmát közelebbről határozza meg az 1873. évi nov. hó 30-án kelt törvény, melylyel a kiegyezési törvény némely intézkedései részint módosíttatnak, részint ki­egészíttetnek, s a mely törvény 5. §-ában elrendeltetik: »Ezen minőségben (a minister, mint kapocs) a bánnak Ö Felségéhez intézett előterjesztéseit változatlanul és késedelem nélkül felterjeszti: és csak azon esetben, a midőn az 1868. évi I. törvényczikk által megállapított állami közösség vagy érdekek közössége szempontjából kételyek merülnének fel, a mennyiben azok a bán meghallgatása után nem oszlattathatnának el, terjeszti Ő Felsége elé egyidejűleg, de elkülönítve, saját, illetőleg a magyar közös kormány azokra vonatkozó észrevételeit.« Ezek­ből világos, hogy a bánnak felterjesztései, ha a horvát-szlavón minister azokat az 1873. évi november hó 30-án kelt törvényben említett okokból Ö Felségéhez terjeszti fel, a bánnak valóságos tulajdonai, az autonom hatáskörben történt hivatalos eljárásának termékei. A horvát országgyűlésen hozott s Ö Felségéhez felterjesztett törvények, ha megkapják a legfelsőbb szen­tesítést, Ö Felségének legfelsőbb aláírásával díszítve az autonom kormányhoz küldetnek vissza s az országos levéltárban tétetnek el. Következetesen ennek, az autonom kormány által Ő Felségéhez felterjesztett más előterjesztésekre és felterjesztésekre hozott más legfelsőbb elhatározásokkal is kellene történnie. Az alulírott országos bizottság nem értheti, hogy az autonom kormány saját felterjesztéseire és előterjesztéseire, miért nem kapja közvetlenül és eredet­ben Ö Felségének legfelsőbb elhatározásait, hanem a horvát-szlavón ministertől kapja az értesítéseket, hogy azon napon s oly módon Jettek elintézve, — de azt gondolja, hogy ezen eljárás nem egyezik meg a horvát kormány autonom állásával, s ezért azt indítványozza,

Next

/
Oldalképek
Tartalom