Főrendiházi irományok, 1884. VII. kötet • 426-479. sz.

Irományszámok - 1884-443

CDXLIIL SZÁM. 179 IL Melléklet a 443* számti irományhoz. Indokolás, „az osztrák-magyar bank szabadalmának meghosszabbításáról

66 szőlő törvényjavaslathoz. Midőn a törvényhozás az 1878. évi XXV. törvényczikk által az Ösztrák-magyar bank létesítését elhatározá és annak 1878. július 1-től 1887. évi deczember 31-ig terjedő időre az idézett törvényczikk kiegészítő részét képező alapszabályokban körülírt kizárólagos szabadalmat adományozá, egyúttal kijelenté, hogy a magyar államot Önálló jegybank felállítása tekintetében megillető, a monarchia másik állama részéről is elismert jogot a legközelebbi tíz évre igénybe nem veszi. — E jog tehát a jövőre nézve sértetlenül fentartatott s a magyar államnak e részben jogi szempontból az 1887-iki deczember 31-iki utáni időre nézve, egészen szabad keze van. De ugyanazon okok és viszonyok-, melyek a törvényhozást 1878-ban arra birták, hogy önálló jegybank felállítása iránti jogát egyelőre igénybe ne vegye, most is változatlanul fennállanak, és első sorban a romlott valuta és 300 millió forintot meghaladó állam jegyeinek kényszerforgalma az, mely ma az önálló magyar jegybank létesítésének útjában áll» Ámde a valuta kérdése, bármily kiváló fontossággal bir is, s habár a kormány folytonosan éber figyelemmel kíséri a viszonyokat és eseményeket és várja a kedvező pillanatot, hogy e részben javaslatokkal léphessen a törvényhozás elé s e czélra már több izben tárgyalásokba bocsátkozott a monarchia másik államának kormányával, — mindeddig fájdalom megoldható s a valuta rendezhető nem volt, mert az Osztrák-magyar bank létesítése óta lejárt hét és fél év alatt az ország gazdasági és szellemi fejlődésével párhuzamosan folyton növekedő rendes és még inkább a nagymérvű elodázhatlan befektetésekre fordított rendkívüli kiadások teljesen igénybe vették az ország pénzerejét s a viszonyok egyébként sem voltak olyanok, hogy a kitűzött czél elérésére biztos kilátást nyújtottak s a hozandó pénzbeli áldozatok sikerét biztosították volna. A lejárt 7 évben nem egyszer oly komoly események és jelenségek borították el a politikai látkört, melyek Európa és különösen hazánk békéjét komolyan veszélyeztették. Ehhez járul azon figyelmen kívül nem hagyható nagy forrongás, mely épen a valuta kérdése tárgyában két világrészben megindult, s már évek óta tartván, mai napig sem ért véget, az 1881-iki párisi nemzetközi pénzérme-kongressus teljes eredménytelenségét öközá, az araüy-valuta fentarthatását még ott is, a hol az tényleg fennáll, kétségessé tévé, és egyáltalában oly bizonytalan állapotot szült, melylyel szemben a magyar kormány a felelősséget magára nem vállal«3*