Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.
Irományszámok - 1884-151
350 CLL SZÁM. Hogy tehát az intézet kitfízött ezéljának megfelelhessen, elkerülhetetlenül szükségessé válik egy másik épületnek — mintegy a jelenlegi épület kiegészítéséül — felállítása. A bemutatott törvényjavaslat 1. §-a ez új építkezés engedélyezéséről szól; mig a 2-ik §-ban foglalt határozvány felhatalmazást foglal magában arra nézve, hogy az építkezési költségek fedezésére 400,000 forint kölcsön vétethessék fel. E kölcsönt maga a Ludovika-alap szolgáltatná, a melynek vagyon-kimutatását annak igazolásául van szerencsém mellékelni, hogy e kölcsönre a szükséges összeg ezen alapnál rendelkezésre áll. A 3-ik §. a felveendő kölcsön utáni kamatfizetést és a tőketörlesztés módozatát határozza meg. E határozvány értelmében a honvédelmi tárcza költségvetésébe a >honvédségi intéze tek« czíme alatt 1887-ik évvel kezdődőleg felveendő térítési összeg állapittatik meg ; a mely összeg az előterjesztett tervek és épitési költségvetés szerint, 400,000 forintnyi tőke után, 41 és Va éven át, évenkinti 23,000 forintot képvisel. Az új rendszer szerint szervezett tanintézet részére hozandó ezen áldozatot azon nagy horderejű érdek szem előtt tartásával, a mely érdeket az intézet felállításakor elődeim oly melegen hangoztattak s a melyet a tisztelt képviselőház tettben méltányolni kész is volt — a tisztelettel előadottakban eléggé igazoltnak vélvén: az előterjesztett törvényjavaslat elfogadását kérni bátorkodom. Budapesten, 1885. évi április hó 21-én. Báró Fejérvár y Géza s. k., honvédelmi minister.