Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.

Irományszámok - 1884-150

CL. SZÁM. 345 A 40, §-han gondoskodni kellett a házközösség ingatlan vagyonára bejegyzett jogoknak megvédéséről. A javaslat megfelel az 1855. évi telekkönyvi rendelet elveinek (106. §.), habár azon a vidéken ép a házközösségi intézmény fennállása miatt, az idézett rendelet hatályban nincs és életbe nem léptethető; minthogy azonban az egyetemleges kötelezettség által a bejegyzett jogok tulajdonosainak igényeit leghelyesebben vélem megvédetteknek, — a mennyiben az érdekeltek között más megállapodás létre nem jön — javasoltam a tervezett intézkedést. Végül gondoskodni kellett a megszűnteiét házközösségek azon igényeire nézve is, a melyek a még osztatlan községi vagyon tekintetében fennállanak. Minthogy ezen igények a közösségi vagyonnak kiegészítő részét képezik, azoknak a jogosultak között megosztására nézve — nézetem szerint — csak azon kulcs szolgálhat alapul, a mely szerint a többi vagyon felosztatott. Ezen nézetnek megfelelően van a 41. §. szerkesztve. A 42. és 43. §§-ho0. Már fennebb is kiemeltem, hogy úgy a házközösségi tagok érdekéből, mint nemzet­gazdászati szempontokból szükséges, miszerint a házközösségek megszüntetése lehető mielőbb keresztülvitessék. Az ezzel összekötött teendők előreláthatólag nagy mérvet fognak Ölteni, hogy tehát azoknak a hatóságok megfelelhessenek a nélkül, hogy egyéb feladatuk teljesítése késedel­met szenvedjen: intézkedni kellett arra nézve is, hogy az eljárásra hivatott e. f. hatóság, vagyis a szolgabirák száma a szükség tartamára és a munka igényelte mérvben szaporítható legyen. De intézkedni kellett a tekintetben is, hogy az ügyvitel a II. fokú hatóságnál se akadjon meg, a mi legczélszerübben az által érhető utói, ha a közigazgatási bizottság által részint saját kebeléből — részint más egyénekből, a házközösségek megszüntetéséből keletkezett ügyek elinté­zésére külön bizottságok alakittatnak. — Ezen külön bizottságokba a közigazgatási bizottságon kivül álló két tagnak megválaszthatását is meg kellett engedni, mert bekövetkezhetett volna az eset, hogy a közigazgatási bizottságnak nem lett volna egy oly tagja sem, a ki a polgá­rosított határörvidéki viszonyokat ismeri, ily bizottságtól pedig megnyugvással helyes eljárás alig lett volna várható. Hogy a közigazgatási bizottság eljárásában minél gyorsabb legyen: javasolni bátorkodom, hogy az alakított külön bizottságokhoz jogvégzett egyének neveztessenek ki elöadókul, a kiknek teendőjét csakis a házközösségek megszüntetését érintő ügyeknek előadása képezné. Tagadhatlan, hogy ugy a szolgabírói illetménynyel ellátandó tiszteletbeli szolgabirák, mint az előadóknak a megyei aljegyző fizetésének megfelelő illetménynyel leendő alkalmazása nem csekély kiadást fog okozni, a melyet az irodai személyzet szaporítása, valamint a közigazgatás bizottságok egyes tagjainak engedélyezendő napidíjak még emelni fognak, azonban e kiadások összege azon magasabb állami czéllal szemben, a melyet fennebb kifejtettem, és a mely tulajdon­kép az egész javaslat létrehozását szükségessé tette, számba nem jöhet; mert ezen intézkedések nélkül phisikailag lehetetlen volna a házközösségek megszüntetését gyorsan keresztülvinni, vagy pedig az eljárásra kijelölt hatóságoknál az egyéb teendőkből a hátralékok nagy halmazra sza­porodnának. Mindkét eset sokkal nagyobb hátrányt képezne, mint az, melyet ezen újabb kiadás eset­leg az állampénztárnak okozni fog. Az eljáró e. f. hatóságoknál a személyzetszaporitás mérvének meghatározására, továbbá a II. fokú hatóságokhoz az előadó kinevezésére, valamint az irodai személyzet alkalmaztatására FŐRENDI IR0MÍNY0K. II. 1884—87. 44

Next

/
Oldalképek
Tartalom