Főrendiházi irományok, 1884. II. kötet • 106-168. sz.

Irományszámok - 1884-106

20 GVL SZÁM. A 2. §. többi része, valamint a 3. §. is azt hiszem, részint nem igényel indokolást, részint indokolva ran a javaslat általános indokolásában. Ugyanez áll áltáljában a 4. §-ról is, melyre nézve még csak azt kivánom megjegyezni, hogy a protestáns hitfelekezet főhivatalnokaira nézve tett azon intézkedés, hogy nem mind, hanem csak az ott kitett számban a hivatalbani idősebbség szerint lesznek a felsőház tagjai, abban lel indokát, hogy egy bizonyos arányt mégis kellett szem elö'tt tartani a különböző hitfelekezetek részestilésében, mely, ha mind bevétettek volna, nagyon is meg lett volna zavarva, ha pedig csak egy részök vétetik be, akkor leghelyesebbnek látszik, hogy a hivatalban idősebbség legyen irányadó. Az erdélyi egyházkerület fŐgondnokát illetőleg bevett intézkedés pedig szükséges azért, mert több főgondnok levén, ezen intézkedés nélkül megeshetnék, hogy mind a három hivatalban legidősebb főgondnok azon egy kerületből állana elő, mi a többiekre nézve igazságos nem lenne. Az 5. §-ban az első szervezésnél azért van az élethossziglan kinevezhető tagok száma az összes tagok V*-ére szoritva, hogy akkor, mikor az első alakulás történik, ne lehessen tel­jesen kimeríteni a jog gyakorlatát és igy nehézséget gördíteni a későbbi fejlemények elé. A 8. §-t illetőleg azt kivánom megjegyezni, hogy azon horvát-szlavonországokbeli tagok, kik a jogosultságot az általuk viselt méltóság után élvezik, vagy azok, kik Örökös tagok, de nemcsak azon országokban, hanem a Szent-István koronája alatt másutt is birnak földbirtokot, kell, hogy a törvényhozás Összes ügyeiben jogosultak legyenek, mert ezen méltóságok nem különleges horvát-szlavón méltóságok, hanem épen ugy, mint a többiek, Szent-István birodal­mában a magyar korona által adatnak, az pedig, ki Horvát-Szlavonországokban is bir föld­birtokot, de bir azon kivül is, Szent-István birodalmában nem lehet, hogy kevesebb jogot gya­koroljon, mint az, ki csakis az utóbbi részekben birtokos. Ellenben igen természetes az, hogy a Horvát-Szlavonországok gyűlése által választott fel­sőházi tagok is csak azon hatáskörben birhatnak joggal, amelyben a képviselőházba választottak birnak, valamint azokat is, kik amaz országokon kivül nem birtokosok, csakis az oly ügyekben illetheti meg a befolyás, a melyek a magyar korona összes országainak közös ügyei. Miután különben oly ügyekre nézve is nyernének befolyást, melyek az 1868-ik évi XXX-ik t.-cz. szerint Horvát-Szlavonországok autonom ügyei lévén, őket egyáltaljában nem érdeklik. A 11. §. megengedi, hogy a felsőháznak örökösödés utján tagjai s a 4-ik §. B) betűje c) pontja alatt emiitett hitfelekezeti világi elöljárók képviselővé lehessenek a nélkül, hogy felső­házi jogukat állandóan elveszítenék, mig a többi tagokat illetőleg a képviselővé választás a felsőházi jog végleges elvesztését vonja maga után* Ezen §. rendelkezésének indoka az, hogy nézetem szerint nem lehet az a törvényhozás­nak ártalmára, ha azok egy része, kik örökösödés utján birnak joggal a felsőház tagjai lenni, időközileg a képviselőház tagjaivá válik, sőt azt hiszem, hogy csakis előny háromolhat abból, ha az ilyenek a képviselőházban közelebb viszonyba jönnek a nemzet más osztályaival, saját tapasztalat alapján megismerkednek azoknak nézeteivel, gondolkodásmódjával, a hitfelekezeti világi elöljárókra nézve fentartani, pedig ezt a lehetőséget szükséges már csak azért is, mert különben igen korlátozva lenne azoknak választási joga, nem fogadhatván el ezen tisztet senki, ki arról, hogy képviselő lehessen, lemondani nem akar. Azon rendelkezése a §-nak, hogy ha valaki az emiitettek közül képviselővé lett, ha szinte leteszi is mandátumát, a felsőházban csak a következő ülésszakban gyakorolhassa jogait, ugy hiszem, teljes biztositékot nyújt azon lehető visszaéléssel szemben, mely abból eredhetne, ha valaki leszavazván a képviselőházban valamely törvényjavaslat felett, — azonnal érvényesíthetné jogát a törvényhozás másik házában. A törvényjavaslat II. fejezetéből csakis a 12-ik §. az, mely nem ugyan a benne foglalt

Next

/
Oldalképek
Tartalom