Főrendiházi irományok, 1881. VIII. kötet • 581-628. sz.

Irományszámok - 1881-620

P€XX. SZÁM. 305 Tekintettel Erdélynek, az 1868. évi XLVIII. t.-cz. alapján tényleg foganatosított egyesí­tésére, maga azon körülmény, hogy csak az unió utáni értelemben vett Magyarországon bir fekvőséggel, nevezett báró fennebbi kérelmének visszautasítására indokul nem szolgálhat. Ennél és a fennebb jelzett gyakorlatnál fogva tehát a bizottság folyamodó, s a törvényes teljes kort már túlhaladott bárót a főrendiház tagjául ugyan igazolandónak, s részére a kegyelmes királyi meghívó levélnek kieszközlésére elnök ur ő Nagyméltóságűt felkérendőnek tartja, de egyúttal nem mulaszthatja el annak hangsúlyozását, mikép már a kegy. királyi meghivók kieszközlését czélzó s ez idő szerint csak a nem is egyöntetű és a közérdeket, valamint egyesek jogos igényeit nem mindenkor kielégítő gyakorlat alapján elbírálható hason kérvények tárgyalásánál is élénken érezhető az igényelt törvényhozási megállapodások hiánya. Ugy a közérdek, valamint egyesek érdeke tehát e szempontból is sürgősen igényli a nagyméltóságú ház czélba vett reformját. Budapesten, 1884. évi márczius hó 31-én« ld< báró Tay Miklós s. *., bizottsági elnök. Báró Rudnyánszky József *. h n bizottsági jegyző. rŐBENDI ÍBOMÁNTQK, VIII. 1881/84. 39 •

Next

/
Oldalképek
Tartalom