Főrendiházi irományok, 1881. VIII. kötet • 581-628. sz.
Irományszámok - 1881-602
136 DCII. SZÁM. ha a felfedezett régi kézirat tulajdonosa (pl. közlevéltár, közkönyvtár stb.) az új kiadás ellen semmi kifogást nem tesz. Az új kiadás már ugy is részesül azon előnyben, mely együtt jár az első kibocsátás érdekességével; további védelem tehát e törvényben nem is biztosíttatott részére. Eldöntetlenül marad továbbá azon kérdés, hogy mások leveleinek kinyomatása mily mértékben tilos? Igen nehéz volna e részben is korlátokat szabni. Egyrészről bizonyos, hogy irodalmi történeti, korrajzi vagy más hasonló érdekkel bíró levelek kinyomatását megengedni nem lehet; másrészről tagadhatatlan az is, hogy egyes üzleti levelek felhasználása még nem tekinthető a szerzőjog oly sérelmének, mely miatt a bitorlás meg lenne állapithatóE kettő között azonban a határvonalakat eleve megjelölni alig sikerülhetne s czélszerfíbbnek látszott emlitetlenül hagyva a kérdést, annak megoldását az 1. §-ra utalni, mely minden »írói művet« védelme alá vesz; mert a ki valamely levelet irodalmilag felhasznál, ezzel maga elismeri azt *irói műnek« és nem fogja elkerülhetni a bitorlás vádját. A levél-titok védelméről egyébiránt a bűntettekről és vétségekről szóló büntető-törvénykönyv XXIII. fejezete gondoskodik, 14., 19. §§. A védelem ezélja az, hogy a szerző és legközelebbi örökösei élvezzék a szerző által kifejtett munkásság gyümölcsét. A javaslat ezen ez él elérése végett a védelmet a szerző egész életére és halála után még harmincz évre biztosítja. Ez azonban csak az eredeti művekre nézve áll. A fordításoknál figyelemmel nemcsak a fordításhoz átlag megkívánt szellemi tevékenység színvonalára, hanem hazánk irodalmának helyzetére is, sokkal rövidebb időre szabatott a védelem. Öt évig részesiti a javaslat a jogosított forditást védelemben s ennél hosszabb átalános határidőt még a német törvény sem állapított meg ugy, hogy az irók érdekei nálunk is e részben teljes mérvben biztosítva lesznek. 21. §. A büntetés nemére nézve az, hogy miért vétetett mint főbüntetés a pénzbüntetés alkalmazásba, már indokoltatott. Mint szabadságvesztés-büntetést, a fogházbüntetést kellett statuálni, mert a javaslat a bitorlást vétségnek jelenti ki, minélfogva a magyar büntető-törvénykönyvben felállított átalános elvekhez képest a pénzbüntetés átváltoztatása esetén fogházbüntetést kellett mint alkalmazandót meghatározni. A bitorlás neve alatt összefoglalt cselekmények szándékos vagy gondatlan jogsértések ; ha tehát a törvény ezen cselekményeket büntetendőknek jelenti ki a büntetendő cselekményeknek fennálló hármas keretéhez képest, figyelemmel arra, hogy a kihágások nem jogot sértő, hanem jogot veszélyeztető cselekmények, a bűntettekhez pedig csak a súlyosabb törvényszegések sorol-, tatnak — a bitorlást vétségnek kellett mondani. A büntetés legnagyobb mérve: ezer forint, figyelemmel a hazánk irodalmában egy mű által átlag elérhető legmagasabb tiszteletdíjra s a bitorlás által okozható károsodás nagyságára állapíttatott meg. A büntetésen felül még kártérítést is köteles adni a bitorló úgy, hogy a büntetés repressiv hatása eléggé biztosnak látszik. A büntetés alkalmazása és végrehajtása tekintetében a magyar büntető-törvénykönyv erre vonatkozó szabályai irányadók. 24. §. A bitorlás elleni védelem egyik hathatós oldalát képezi a bitorolva készült példányok és készülékek elkobzása. Ezt rendeli a javaslat 24. §-a.
