Főrendiházi irományok, 1881. VII. kötet • 412-580. sz.

Irományszámok - 1881-414

CDXVI. SZÁM. 57 24. §. , Az adókivető bizottság a kitűzött sorrend szerint behatóan megvizsgálja az adózók be­vallásait és a kir. adófelügyelő által minden egyes adózóra nézve, tehát azokra nézve is, kiknek adója a 15. §. szerint hivatalból állapítandó meg, a 17. §. értelmében készített adó­kiszámitási javaslatokat, s tekintettel az illető adózó vagy mások, vagy pedig a kir. adófel­ügyelő, illetőleg helyettese által tett észrevételekre s egyéb rendelkezésére álló adatokra, megállapítja minden egyes adókötelesnek adónem szerinti adóösszegét, azt még az ittés folyama alatt az illető adólajstromba bejegyezteti és ebbeli végzését kihirdeti, — egyúttal peeKg az egyes ülések folyama alatt adóval megrovott adózók névjegyzékét, a reájuk kivetett adó összegének kitüntetése mellett az ülést követő napon, a bizottság tárgyalásainak helyiségéül szolgáló ház kapujára függeszti ki; végre azon adózókat, kik azon községben, melynek adó­1 aj sí romában adójuk kirovatott, nem laknak és az ülésben jelen nem voltak, a hozott végzés­ről Írásban értesiti. 25. §. A 24-ik §-ban körülirt vizsgálat megejtésénél az adókivető bizottság jogosítva van, ill eí öl eg köteles : a) tárgyalásaira szakértőket meghivni és kihallgatni; h) azon esetekben, midőn a bevallás adatai oly hiányosak, hogy tárgyalás alapjául nem szolgálhatnak, az illető adózókat bevételeiknek és kiadásaiknak részletezésére kötelezni, vagy azokat, kik üzleti könyveket vezetnek, üzletük 3 évi nyereségi és veszteségi mérlegének a ki­vető bizottság titoktartásra kötelezendő két tagjával leendő közlésére fölhívni. Ha az adóköteles a felhívás kézbesítésétől számított három nap alatt a tőle bekivánt részletezést be nem adja, vagy fentebb emiitett mérlegét az e végett hozzá az adókivető bizott­ság által intézett meghagyásban kitűzött határidőig a bizottság kiküldötteivel nem közli, az adóösszeg a kir. adófelügyelőnek (helyettesének) meghallgatása után és a rendelkezésre álló egyéb adatok alapján, az adókivető bizottság által állapittatik meg. 26. §. Oly esetben, midőn a kivető bizottság a kir. adófelügyelő által javaslatba hozott adótétel felemelését határózta, erről az illető adózót, ha a határozat kihirdetésénéi jelen nem lenne, Írás­beli végzéssel külön értesiti oly hozzáadással, hogy ha e végzést felebbezni kívánja, az ebbeli felszólalás Írásban a végzés kézbesítésétől-számítandó 8 nap alatt az adóügyi előadónál, vagy helyettesénél vevény mellett benyújtandó. 27. §. A végzés kihirdettetvén, jogában áll mind a kir. adófelügyelőnek vagy helyettesének, mind az érdekelt adóköteles félnek, az ülés folyama alatt élőszóval az iránt nyilatkozni, kivánja-e az ügyet és ha igen, mely indokoknál fogva a felszőlamlási bizottsághoz felebbezni. Hasonló nyilatkozatra jogosítva van a jelenlévő adókötelesek bármelyike, ha a bizott­ság által hozott végzés eredményében aránytalanságot vél bebizonyíthatni, Önmagára vagy másra kivetett adótételre nézve. A felebbezés esetében a felebbezett ügyre vonatkozó bevallási ivre a bizottság határozata reá jegyeztetik, s ugyanott megemlittetnek a szóbeli felebbezés indokai is. A felebbezés indokainak Írásban kifejtésére a felebbezőnek a kihirdetéstől számítandó 8 napi határidő adatik. Azon adózó, a ki az adókivető bizottság ülésében akkor, midőn adóügye tárgyaltatott, jelen FŐRENDI IROMÁNYOK. VII. 1881/84. S

Next

/
Oldalképek
Tartalom