Főrendiházi irományok, 1881. VI. kötet • 360-404. sz.

Irományszámok - 1881-366

CCCLXVI. SZÁM. Ill 1.858,359 frt 86 kr. erejéig felhatalmazza az igazgató-tanácsot, hogy a szükséghez képest mindkét gyár átfutó kezelésére a szükséges összegeket kiutalványozhassa. Minthogy pedig ezen intézkedés által egyrészt a gépgyár forgó tökéjében lekötve volt 1879. és 1880. évi tiszta jövedelem (145,706 frt 97 kr.), másrészt pedig a diósgyőri gyár szá­mára a központi állampénztárnál kiutalványozott s a fentebbiek szerint 459,325 frt 93 krra leapadt— és az utóbbi gyárnál lekötve volt előleg is felszabadult ; ennélfogva egyúttal utasitotta a gyárigazgatóságot, hogy ezen mindkét rendbeli összeget az államvasuti főpénztár útján a köz­ponti állampénztárba szállitsa be, a mi a fentemiitett tiszta jövedelmet illetőleg még 1881. év folyamán tényleg meg is történt, s a gyárigazgatóság részéről az utóbbi előleg-összeg is be­szállittatott az államvasuti főpénztárba, az 1881. évi állami zárszámadásban azonban ezen összeg az államvasúti főpénztár terhére még hátralékként van kimutatva. Hivatali elődömnek ezen intézkedésére vonatkoznak az állami számvevőszék azon észre­vételei, melyekre legelöl hivatkoztam, s melyek kapcsán az állami számvevőszék jelentésébe egyúttal hivatali elődömnek ezen intézkedést indokoló átiratát is kivonatosan felvette. Részemről — miután időközben a pénzügyminister is az államvasuti fölöslegeknek teljes mértékben és minden visszatartás nélkül leendő beszállítását mindinkább sürgette — a nevezett ministerrel egyetértöleg szükségesnek találtam ezen beszállítások hátramaradása indokainak meg­vizsgálására, s egyúttal az államvasuti és gyári forgó tőkék kérdésének az állami számvitellel összhangzatosan leendő rendezése iránti javaslattétel végett egy bizottságot kiküldeni, melynek e részbeni munkálata alapján bátor vagyok a talált tényállást és az ennek alapján íegczélsze­rűbbnek mutatkozó — a pénzügyministerrel egyetértöleg teendő — intézkedéseket a követ­kezőkben a t. bizottság megitélése alá bocsátani. 1881. év végével az államvasutak és gyárak beszállítási hátraléka, a gépgyár 1881. évi 105,823 frt 96 krnyi feleslegének kivételével, mely időközben már beszállittatott, 4.244,858 frt 57 kr.­ral mutatkozik, mely összeg az 1881. évi állami zárszámadásban a következőleg van kincstári követelésként kimutatva, és pedig : a) a pénzügyministeri tárcza VI. fejezet, 47. czím a) rovata alatt az államvasutak tiszta jövedelmi hátralékaként 1.927,172 frt 98 kr. h) ugyanott d) alatt, mint a gyárak forgó tökéjének fedezésére szolgáló javadalmazási alap (mint fentebb részleteztem) 1.858,359 frt 86 kr. c) a közmunka- és közlekedési ministeri tárcza előleg (követelés) sommázat 6. tétele alatt a diósgyőri gyárnak adott előleg hátralékaként (mint fentebb előadtam) 459,325 frt 93 kr . összesen mint fent . . 4.244,858 frt 57 kr. Már ezen részletezésből is kitűnik, hogy ezen beszállítási hátralék nem tisztán az üzleti feleslegekre, hanem nagyobb részben különböző alapokra és előlegekre vonatkozik. Azonban az államvasutak terhére kimutatott 1.927,172 frt 78 kr. hátralék tekintetében is constatáltatott, hogy abból csak 49,457 frt 57 kr. esik tulajdonkép felesleg beszállítási hátra­lékra, a jelentékeny különbözet pedig az által állott elő, hogy a keleti, vágvölgyi, zágráb-károly­városi és tiszavidéki vonalak átvételével rendelkezésre jutott üzleti alapok és más különféle ala­pok és előlegek megszüntettettek, illetőleg a helyett, hogy — mint a fentebb b) alatt kitüntetett Összeg, — a forgó töke czéljaira visszatartattak volna, az üzleti feleslegekkel együtt a központi állampénztárba beszállittattak, minek következményekép az egész 1.927,172 frt 78 kr. mint fölösleg hátralék mutatkozik. Minthogy azonban az alóbbiak értelmében ily alapok, illetőleg forgó tőkék fentartása és képzése a jövőre nézve sem mutatkozik czélszerünek, s így azok megszüntetése a múltra nézve is helyesen történtnek jelezhető: ennélfogva a fentebb emiitett alapok egyenkénti felsoro­lását itt mellőzhetni vélem. Constatáltatott továbbá, hogy a fent kimutatott 4.244,858 frt 57 krnyi hátralék kizárólag az államvasutak és gyárak forgó tőkéjében volt elhelyezve, és pedig: az államvasutaknál 2.672,262

Next

/
Oldalképek
Tartalom