Főrendiházi irományok, 1881. II. kötet • 87-181. sz.
Irományszámok - 1881-107
CVII. SZÁM. 49 világi és felekezeti rendekhez oly intimatumokat kibocsátani, melyek értelme nem állott mindannyiszor kellíí összhangzásban azon rescriptumokkal, melyek az általános udvari kamara utján a kincstári jószágok rendezése, és a felekezeti sérelmek czélba vett kibékítése tekintetéből, különösen a fiscális jószágok rendezésére kiküldött kamarális commissióhoz kibocsáttattak. Az előbbiek biztató Ígéreteiből ugyanis a református rendek sérelmeiknek méltányosabb kiegyenlítését nem minden alap nélkül remélhették; mig a kamara utasitásaiból azon elpalástolhatlan ellenmondás emelkedik ki, miszerint czélul az tűzetett ki, hogy a fiscális javadalmakra nehezülendő igények lehetőleg lejebb szállíttassanak ; —- sőt ha a kormány compromittálása nélkül kivihető, — azok érvénytelenittessenek. Az akkori kormány politikai és kamarai administrativ intézkedései közt az ellenmondások annyira szembetűnők voltak, hogy mig a mindkét felekezeti igények tárgyalása felett 1699 és 1700 évben megtartott ministertanácsi conferentiákban a jogegyenlőség elvének alkalmazása mondatott ki, és a katholikusok javadalmai nyomban folyósittattak is, sőt ezenkívül nagyértékü uradalmak és egyéb jelentékeny egyházi s iskolai javadalmak birtokába jutottak : addig a reformátusok statusának évtizedeken húzódott tárgyalások után, 4051 m. frtra leszállított segélyezésének folyósítása is sok akadályokra talált, s az egyes református papok részére a hitközségi hivektŐI szedett tized-javadalmak érvényesítése is sok nehézséggel járt. Ezekből láthatólag azon felfogásnak kell helyt adni, hogy ámbár a reformátusok igényeiknek méltányosabb kielégítését a cancelláriai leiratokban foglalt Ígéretek alapján méltán várhatták, azoknak az elvileg elhatározott jogegyenlőség mérve szerinti méltányosabb megállapítását politikai okok mégis hátráltathatták. A kincstári jogügyi igazgatóság által kötött szóban lévő egyezség egyrészt a per esélyeinek elejét vévén, s másrészt a református egyházkerület méltányos igényeinek kielégítést nyújtván, a 10,642 frtnyi járandósági többletnek megszavazása annyival inkább indokoltnak mutatkozik, minél bizonyosabb, hogy ezen egyezségnek kétségen kivül azon üdvös eredménye is lesz, hogy az erdélyi ev. ref. egyház sokszor panaszolt sérelmei orvosoltatván, hivei megnyugvást találanduak, és az egyház anyagi segélyezésének ezen gyarapítása mellett, hatásosabban fog azon hivatásának megfelelhetni, mely a közmivelődés terén feladatát képezi. Az egyezség értelmében már az 1882-ik évre is járandó 14,000 frt a vallás- és közoktatásügyi minister államköltségvetési előirányzatába XIX. fejezet, 4, czim, 9. rovat alatt lett felvéve, — a melyben az erd. ref. egyház által kamarai járandóság fejében eddig élvezett 3,358 frt 25 kr. is — a némely róm. kath. leikészek javára eső 187 forinttal együtt, mely most Önálló tételt fog képezni, —• előfordul. Bátor vagyok a méltóságos Főrendeket tiszteletteljesen kérni, miszerint ezen egyezséget jóváhagyólag tudomásul venni, — sa vallás- és közoktatásügyi minister 1882. évi államköltségvetési előirányzatának erre vonatkozó tételét megszavazni méltóztassék, mi által a szóban levő peregyezség jogérvényessé váland, és az erd. ref. egyháznak eddigi évi 3,358 frt 25 kr. járandósága helyett, az egyezségben kikötött évi 14,000 frt lesz állandóan fizetendő. Budapest, 1882. évi február hó 1-én. Gr. Szapáry Gyula s. k., vt. k. pénzügymini$ter. FŐRENDI IROMÁNYOK. II. 1881/84 7
