Főrendiházi irományok, 1881. II. kötet • 87-181. sz.

Irományszámok - 1881-124

130 CXXIV. SZÁM. A fennebb kiemeltek kétségtelenül bizonyítják, hogy nemzetközi érdekeink megóvása törvényes kötelezettségeink teljesítése, az állam polgárai anyagi- és szellemi jólétének biztosítása az állampénztárára súlyos terheket rónak, de másrészt a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat arról tanúskodik, hogy a kormánynak eme terhek enyhítéséül kellíí figyelme volt a pénzpiacz kedvező esélyeit felhasználni, a gondozására bizott jövedelmi források czélszerű kihasználásáról a lehe­tőség korlátán belül gondoskodni, a közigazgatási, igazságszolgáltatási szükségleteknek, ugy az anyagi- és szellemi fejlődés tekintetéből elodázhatlan közgazdasági- és közinívelődési törekvések­nek kielégítésére megfelelő módozatokat biztosítani. Figyelemmel tehát ezekre, valamint ama körülményre, hogy az állam bevételeinek ecsetel fejlődése, nemkülönben a kormánynak a vámtarifa módosítása, a szeszadó reformja és az ásvány­olajadó behozatala, tehát az indirect adók jövedelmének fokozása körüli törekvése közgazdasági viszonyaink minden irányú Öntudatos ápolása mellett kilátást nyújt a hiány fokozatos megszün­tetésére, tiszteletteljesen ajánlja a bizottság a kérdéses költségvetés elfogadását ; a bírósági hiva­talnokok által ^fizetéseik, illetőleg lakbéreik felemelése iránt benyújtott folyamodványokra meg­jegyezvén, hogy a jelenlegi háztartási hiány közepette nem érezheti magát hivatottnak, hogy azok figyelembe vétele iránt a kedvezményezés jogának gyakorlását javasolhassa. Budapest, 1882-ik márczius hó 16-án. Szogyény László s. k., bizottsági elnök. Báró Budnyánszky József s. k. t bizottsági jegyxö.

Next

/
Oldalképek
Tartalom