Főrendiházi irományok, 1881. II. kötet • 87-181. sz.

Irományszámok - 1881-123

CXXI. SZÁM. lui tereltetni, avagy egészben lemondanának az építkezésekről, mely által az újjáépítés egészséges fejlődésének egyik főfeltétele ejtetnék el. Különösen fontos ezen körülmény a jövő két évre nézve, midőn előreláthatólag a hatóság részéről általánosan intézkedések fognak tétetni arra nézve, hogy a város területén az árviz utáni időkben legtöbbnyire az első szükségletre nagy számban előállított ideiglenes jellegű épületek, melyeknek további használata s fennállása közegészségi s közbiztonsági tekintetekből sem volna elnézhető, a város közérdekeire való tekintettel használaton kivül helyeztessenek s illetve lebontassanak. A magánkölcsönök kiosztására rendelt idő meghosszabbítása Szeged városnak a fennebb érintett törvényben kimondott azon jogát, hogy 1889. év végén, az akkor fenmaradandó alapból 500,000 frt kölcsönt vehessen fel, nem alterálhatja, minélfogva az új törvényben ezen jog a városnak félreértések elkerülése végett újból is biztosítandó volt. Szükséges ez annál is inkább, minthogy a szegedi kir. biztosnak a reconstructió állásá­ról s annak eddigi eredményeiről a kormányhoz ismételten is tett előterjesztései s a város közönségének e részbeni felirata szerint, a városnak ezen 500,000 frtnyi kölcsönre, az 1883. év folyamán előreláthatólag minden esetre szüksége leend a végből, hogy az újjáépítésből reá háramló kötelezettségeknek megfelelhessen. Budapest, 1882. évi február hó 7-én. Gróf Szapdry Gyula «. Ä., m. kir. pénmgymmiêt&r. FŐRENDI IROMÁNYOK. II. 1881/84. 16

Next

/
Oldalképek
Tartalom