Főrendiházi irományok, 1878. X. kötet • 533-564. sz.
Irományszámok - 1878-561
298 DLXI. SZÁM. A mi pedig végre a megállapított kártalanítási összegek gyors kifizetése iránti intézkedés szükségét illeti, — e tekintetben ismét csak a tapasztalásra kell hivatkozni, mely azt mutatja, hogy a kártalanítások a hitelesités alkalmával kevés kivétellel már ki vannak fizetve, vagy ugyanaz- alkalommal kifizettetnek ; a mely tételre nézve pedig a jogosult személye iránt kétség fenforog s az letéteményeztetett, azon úgy sem lehet másként segíteni, mintha a magát jogositottnak vélekedő — mint az a jelenlegi eljárás mellett is történik — igényeit a biróság előtt érvényesiti. Mindezeknél fogva, figyelemmel még arra is, hogy a központi telekkönyvezés végett beadott munkálatokban s illetőleg az egyedi kimutatásokban csak oly összegek vehetők fel, melyek egyesség vagy birói Ítélet által már meg vannak állapítva — tehát ha e részben késedelem fordul elő, az a kisajátítási eljárás terhére esik — és hogy ezen kártalanítási Összegek, melyeket illetőleg a jogosult iránt kétség nincs, mint e tekintetben az 1869. évi márczius 8-án kelt ministeri rendelet 13. §-a, hivatkozással az 1868. évi LV. t. ez. 30. és 61. §-aira rendelkezik, még a hitelesités előtt kifizetendők, nem látsz/k annak szüksége feriforogni, hogy e tekintetben bármi újabb intézkedés tétessék. Más utón pedig a központi telekkönyvek gyors életbeléptetését elérni, illetőleg az 1874. évi osztrák vasúti telekkönyvi törvénynek azon intézkedését Magyarországra nézve is érvényesíteni, melynél fogva a vállalatok mindjárt az engedély elnyerése és az építendő vasút irányának és tervének megállapítása után hitelképesekké tétetnek, illetőleg a birtok-lapokat üresen hagyva, részükre ideiglenes telekkönyvek nyithatók, melyekben a még csak ezután kisajátítandó területeket és arra épitendő vasutat előre kölcsönnel terhelhetik, egyáltalán nem látszik ajánlhatónak. Ez ugyanis oly intézkedés, mely a telekkönyv szellemével össze nem egyeztethető, minthogy annálfogva oly birtok terheltetnék meg, mely a telekkönyvben nem létezik, már pedig azt megengedni, hogy még csak szerzendő Birtokra kölcsönök vétessenek fel, könnyen a törvény kijátszására vezethetne, a melyre a törvényhozás, melynek nagyobb tekintettel kell lenni a vasutak hitelezőire, mint az egyes vállalkozók érdekeire, alkalmat nem szolgáltathat. De eltekintve a mondottaktól, ilyen intézkedés a telekkönyvi intézmény alapelvének, a jelzálogi biztosítás teljes feladása nélkül, a gyakorlatban nem is alkalmazható, mert feltéve azon esetet, ha valamely vállalat az engedélyezett és megállapított vonalat, vagy annak csak egy részét is, bármi okból ki nem építi, a mire épen nálunk több eset van, avagy annak építéséhez egyáltalán hozzá sem fog és az ugyanezen vonalra nyert engedély után azonnal elsőbbségi kölcsönt vesz fel: mire való akkor azon telekkönyv, melyben csak egy leendő fekvőségre, vagyis egy fekvőség képezhetésére való jogosultságra a zálogjog be van jegyezve, illetőleg mit csinál akkor azon telekkönyvi hatóság, mely annak bekeblezését engedélyezte, és hol van akkor azon zálogtárgy, melyet a törvény első sorban az elsőbbségi kötvények biztosítására kijelöl? A 2. §-hoz. Az 1868. évi I. t. ez. 5. §-a 6) és c) pontjainak rendelkezései a gyakorlatban czélszerütleneknek, sőt majdan kivihetetleneknek mutatkoznak, minthogy a vasutak állománya, illetőleg az azokhoz tartozó területek szélessége egy község határában is annyiszor változik, s maga a vasútvonal menete annyiszor törik, hogy azt ugyanannyi alkatrészre pontosan beosztani alig lehet. Ennélfogva, tekintettel arra, hogy ezen müvelet kizárólag telekkönyvezés czéljából történik, arra pedig elégséges, ha a vállalat egy község határában levő birtoka egy alkatrészbe foglaltatik, czélszerű módosításnak mutatkozott a javaslatba hozott intézkedés, ha az egy község határában fekvő földbirtok egy alkatrésznek vétetik, akkor elesik annak szűk-
