Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.
Irományszámok - 1878-495
144 CDXGV. SZÁM. csak abban tartjuk megállapíthatónak, hogy a biróság a felfedező eskü tárgya iránt előadottakat valóknak veheti. Kívánjuk egyúttal, hogy a felfedező eskü nemcsak külön keresettel és alkeresettel, hanem a per tárgyalása során is helyt foghasson. A 219., 220., 221., 222., 223., 224., §§-hoz nincs észrevételünk. A 225. §. nézetünk szerint a halál általi hitelesítést meg nem indokolható formalnükus ridegség g el szabályozza. Az anyagi igazság érdekében fekvőnek tartjuk és azért javaslatba is tesszük, hogy az esküköteles halála esetében a felek a vitás tényt mindazon módon bizonyíthassák, a melyen azt az eskü kínálása vagy megítélése előtt bizonyíthatták volna. Ötödik czím. A birói határozatokról. A most érvényben lévő p. t. r. revisiója a jelen czím kétrendbeli fejezete körül sem nevezhető szerencsésnek. Olyan körülmények között, midőn nem novella alkotása czéloztatik, hanem egy törvényegész adatnék: a mai p. t. r. kisebb hibáinak ignorálása, eme kisebb hibák helyreigazításának elmulasztása sem menthető. II.y elnézésre mutat a p. t. r. 245. §-ának változatlan felvétele a 226. §-ba. A biró ma is hivatalból kutat tényeket s alkalmaz némely bizonyítékot. Különösen WL utóbbi a. rendes eljárásban is előfordulhat. Kár tehát egyedül >a per folytán kifejtett tények és előadott bizonyítékok« -ról szólni. II.y szerkezet mellett a szakasz zavarólag hathat. E szakasz annak idején az osztr. ideigl. perrendből (annak 294. §-a) vétetett át' s az itteni szövegből kivehetoleg a törvényhozói intentió arra megy ki, hogy a biró magán-tudomása szerint nem hozhat határozatot. Az ős-régi szabály a mi szerkezetünkben hasznavehetlen. De a jelen czímben foglalt reformok sem tekinthetők elégségeseknek. A törvényjavaslat több helyen a német birodalmi perrend intézkedéseire vall. EbbŐl azonban különösen egyet, a 227. §. feledni látszik, a mi az Írásbeli rendszer mellett is igen értékesíthető volna s ez az úgynevezett TheII.-UrtheII., a mit magyarul akként adhatnánk vissza, hogy »részleges Ítélet«. Az alperes 100 frtnyi követelésből 50-et beismer, a többire nézve bizonyítási eljárás tétetik folyamatba, a mi többször igen is elhúzódik. A beismert 50 forint a másik ötven forint sorsának kárát vallhatja. Közel fekvő, hogy a beismert 50-re nézve előbb mondja ki a biró az ítéletet, mint a keresetnek még csak ezután igazolandó többi részére. A legegyszerűbb példával jelzett felfogás a kereseti cumulatió esetében és a viszonkereset körül is értékesíthető. Az egyik igény ne húzódjék a másik miatt. Ezt tartja a német birodalmi perrend 273. §-a. Igen hasznosítható még az Írásbeli per keretében is. A német birodalmi perrend analog intézkedései az itélet hozatala körül, minő kiválólag annak 275. §-a, már igen messze vezetnének. Ezek már a szóbeliségre játszanak át. Azokat nem vonhatjuk a jelen keretbe, de annyival inkább kívánjuk a javaslat 227. §§-ának a »részleges-itélet «-tel való kiegészítését. Ehhez képest a javaslat 230. §-a is módositandó volna, mely a p. t. r. 230. §-ával szószerint megegyezőleg azt rendeli, hogy minden jogügy ugyanezen egy itélet által döntentő el. Ezen módosítás mellett a szakasz további szövege, mely nem engedi, hogy »egyes kérdés eldöntése vagy a marasztalási Összeg kitudatása a végrehajtási eljárásra tartassék fenn«, igen szépen megfér.
