Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.
Irományszámok - 1878-495
136 CDXCV. SZÁM. Negyedik czím. Ä bizonyításról. A törvényjavaslat a bizonyitás kérdésében megmaradt perrendünk álláspontján. Fentartja a törvényes bizonyitás rendszerét és rajta csak imitt-amott tesz változtatást. E változtatások közül a legtöbb a német birodalmi perrendből lett átvéve. Sajnálni csak azt kell, hogy a javaslat beérte a legcsekélyebb szerű fogyatkozások orvoslásával, eleve is lemondván arról, hogy a bizonyítás tekintetében megadja a gyakorlati életnek azt a szabadabb mozgást, a melyről mai nap már általán el van ismerve, hogy az igazság kiderítésére mulhatlanu] szükséges. Távol vagyunk attól, hogy ,a per legfontosabb stádiumában, a bizonyításban souverain mód szabad mérlegelő jogot kívánnánk a bíróságnak adni. A jogbiztonság követeli, hogy a beismerés, az okiratok és az eskü dolgában a mérlegelés szabadsága több nevezetes irányban meg legyen kötve. Azt hisszük azonban, hogy II.y tételes bizonyító szabályok mellett tekintettel kellett volna lenni azon számos esetre, a melyekben a felek II.y tételes bizonyítékkal elő nem állhatnak. Ez esetek mindennapiak; efőállanak a forgalom gyorsaságából és szabadságából; a felek vagy tanúk elhalálozásából, eltávozásából okiratok elveszéséből. Postulatuma a gyakorlati életnek, hogy II.y esetekben is lehessen a birót, ha tételes utón nem lehet, a bizonyítékok szabad mérlegelése segélyével valaminek igaz vagy nem igaz voltáról meggyőzni. Egy oly törvény alkotásánál, a mely minden jel után ítélve, legalább Qgj évtizedre akarja peres eljárásunkat szabályozni, nézetünk szerint nem lett volna szabad, ridegen a tételes bizonyítási elmélethez ragaszkodni. Végleges perrendünk utóvégre mégis esak a szóbeliség és szabad mérlegelés elvein fog sarkallani. A helyes törvényhozó politika már ma is arra inthette volna a javaslatot, hogy az átmenetet készítse elő és újításaiban a végleges perrend elvei felé haladjon. Sajnáljuk, hogy a törvényjavaslat az ez irányban való haladásról lemondott. Elvben a bizonyitás szabadságát csak ugy jnellőzi, a mint ezt perrendünk mellőzte volt. Pedig alig szenved kétséget, hogy a bizonyitás szabadságára mai nap jobban elő van készítve a talaj, mint a hogy tiz év előtt volt, perrendünk behozatalakor. Akkoriban justitiánk első fokban a sok esetben jogképzettség nélküli szolgabirák, városi és megyei bíróságok kezében nyugodott. Szervezetlen bírói kar és aránylag kevesebb garantiát nyújtó szintén szervezetlen ügyvédi kar mellett a bizonyitás tételességének volt értelme., nehogy a jogok épenséggei a levegőben lógjanak avagy a feneketlen bizonyítási kísérletek labyrinthusban eltévelyegjenek. Ámde azóta a viszonyok mégis csak megjavultak. A bírósági fokok értelmi és felelősségi niveauja általában, de különösen első fokban lényegest emelkedett. Eljöttnek hittük volna az időt arra nézve, hogy legalább a bizonyitás kérdésében az első folyamodása bíróságok szervezésének hasznát vegyük. Azt az ellenvetést, hogy írásbeliség mellett a szabad bizonyitás nem foghat helyet, csak megszorítással ismerhetjük el. Igaz, hogy a szabad bizonyítás a maga tökéletességéhez sok olyasmit tételez fel, a mi nálunk nem igen van meg. Feltételez közvetlen tárgyalást, közvetlen bizonyítást és az ezzel járó és a bíróság minden tagját megillető széles kérdő jogot. — De ez idő szerint a javaslattal szemben nem is azt kívánjuk, hogy a szabad méltatást a maga tökéletességében hozza be. Helyén valónak tartottuk volna azonban, hogy egy tiz esztendei uralomra szám törvényben egyrészt ne legyenek benn a törvényes bizonyítási elmélet azon sértő kinövései, a melyek a jogérzéssel meg nem fémek, és hogy meg legyenek adva másrészt a szabadabb méltatás mindazon esetei, a melyek a per Írásbeli berendezése mellett lehetségesek.
