Főrendiházi irományok, 1878. IX. kötet • 488-532. sz.
Irományszámok - 1878-495
116 CDXCV. SZÁM. választmánya jelen kérvényével a Méltóságos Főrendekhez járul azon nagy csapás elhárítása érdekében, mely a kérdéses javaslatban törvénykezési viszonyainkat fenyegeti. A budapesti ügyvédi kamarának mély tisztelettel alulirt választmánya ugy van meggyőződve, hogy ezen javaslat, ha törvényerőre emelkedik, nemcsak hogy nem fog javítani igazságügyi állapotainkon, nemcsak hogy ismét elodázza a szóbeliség behozatalát s ezzel törvénykezésünknek egyedül helyes alapokra fektetését, hanem új bonyodalmakat s nehézségeket fog előidézni a törvénykezés terén s állami igazságszolgáltatásunkat ismét compromittálja. A javaslat védői azt állítják, hogy annak intézkedései a jelenlegi törvénykezési rendszer >kirivó hiányait orvosolni« fogják s igy javítani fognak törvénykezési viszonyainkon. Szerény nézetünk szerint ez végzetes tévedés. Az 1849-ik év óta ez már az ötödik kísérlet, a mely arra irányul, hogy az Írásbeli eljárás valami ujabb formák életbeléptetése utján javittassék: eddig is minden II.y kísérlet alkalmával az helyeztetett kII.átásba, hogy az újabb perrend az előbbinek »kirívó hiányait orvosolja« és hogy »tetemes javítást képez a törvénykezés terén«: a tapasztalás azonban mindig azt bizonyította, hogy e remény az Írásbeliség alapján egészen hiú, bebizonyitotta, hogy az eredmények az .írásbeli új perrend mellett mindig ugyanazok, melyek a régi mellett voltak. Ez történt, midőn az 1849-iki perrend helyébe az 1852-iki hozatott be; ugyanez történt, midőn 186í-ben az új eljárás behozatalát még azok is a javitás reményével nézték, a kik különben nem helyeselték azt, hogy az országbírói értekezlet inkább politikai, mint igazságszolgáltatási szempontból indult ki; a remény azonban ismét hiú volt s az újabb Írásbeli perjog ismét általános panaszok tárgya lett. Az 1868-ki törvényszéki rendtartás szintén azzal lett ajánlva, hogy az haladást képez az írásbeliség terén; alig azonban, hogy életbe lépett, az elégedetlenség ismét általános lett s ismét láttuk, hogy az eredmények ugyanazok, mint az előbbeni perrendeknél. Az elfogulatlanul gondolkozókat már ezen három évtized tapasztalatai is megtanították, hogy az írásbeliség elvére fektetett perrendek, ha egyes intézkedéseikre nézve eltérők is, eredményeikben mégis azonosak és ugyanezt tanítja a perjognak egyetemes történelme is, mely kimutatja, hogy írásbeli alapon a törvénykezés csak rósz lehet és hogy javitás csakis a szóbeliség alapján létesíthető. Vizsgáljuk különösen, hogy mi az, a mit a most előterjesztett javaslatban mint egyik főjavítást dicsérnek fel s a mitől annyi jót várnak annak pártolói ? Élénk emlékezetünkben van még, hogy midőn az 1868-ki perrend terjesztetett az országgyűlés elé, akkor az előbbi perjog ellen különösen az hozatott fel, hogy sürgős elintézést igénylő némely törvénykezési kérdéseknél, kivált a végrehajtás stádiumában, fölötte hátrányos az, hogy a felsőbb forumokhoz intézett jogorvoslat az érdemleges kérdések elbírálásával vegyesen intéztetik el ugyanazon felsebb biróságok által és hogy ez az eljárást hosszadalmassá teszi. Ezen »kírivó hiány orvoslására« hozatott be á külön semmitőszék intézménye ugy, hogy az alaki kérdések és némely más oly ügyek, melyeknél a gyorsaság szempontja főfontossággal bír, közbevetett jogorvoslat esetében közvetlenül ezen új forum által intéztessenek er. Akkor ezen intézkedés az írásbeli perjog tetemes javításaként ajáultatott, és most a novella ajánlói mit dicsérnek fel leginkább, mi az, a mit mint legújabb javitmányt tőntetnek fel az írásbeli perjog terén? Nem egyéb, mint azon állapotnak visszaállítása, mely ellen 1868 előtt oly általános volt a panasz ; nem egyéb, mint a külön semmitőszéknek eltörlése, melyet pedig 1868-ban mint csalhatatlan gyógyszert mutattak be az Írásbeliség* hiányainak orvoslására.
