Főrendiházi irományok, 1878. VIII. kötet • 438-487. sz.

Irományszámok - 1878-444

46 CDXLIV. SZÁM. Az iparhatóság viszont legkésőbb az átvételtől számitott 3 nap alatt tartozik ugyancsak az árverési jegyzőkönyvet, az átvett összegeket, az általa időközben az elzálogositóknak kifizetett összegekre vonatkozó zálogjegyekkel együtt, a törvényhatóság első tisztviselője utján a törvényhatóság központi pénztárába beküldeni. A pénztárban az elzálogositóknak járó összegek az átvétel napjától számitott 3 évig őrzendők, s ezen idő alatt a zálogjegy felmutatása és átvétele mellett, az II.letőknek kiszol­gáltatandók. A 3 év elteltével, a fel nem vett pénzek a törvényhatóság által ipari czélokra fordittatnak. n. §. Az ezen törvény hatályba léptekor fennálló zálogüzletek csak azon esetben folytathatók, ha azok tulajdonosai a jelen törvény életbeléptétől számitott 30 nap alatt az 1, §-ban foglalt kellékeket kimutatják ; ez alapon az II.lető iparhatóságnál üzletük folytatásához engedélyt kérnek és általában üzletüket a jelen törvény rendelkezései szerint berendezik; ellenkező esetben üzletük az II.lető iparhatóság által a fentebb megjelölt határidőnek eltelte után azonnal beszüntetendő. 23. §. A zálogüzlet-tulajdonosok, ha üzletüknek gyakorlása közben a jelen törvény intézke­déseit vagy tII.almait megszegik, háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel, visszaesés esetében pedig, a mennyiben utolsó büntetésük kiállása óta két év még el nem telt: egy hónapig terjedhető elzárással és háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők. Ez utóbbi esetben a zálogüzlet folytathatása is birói Ítélettel betII.tandó. A tII.alom legrövidebb tartama egy év, leghosszabb tartama öt év. 24. §. Azok, a kik a nélkül, hogy a jelen törvény értelmében engedélyt nyertek volna, zálog­üzletet folytatnak, vagy akár önállóan, akár másnemű üzletük mellett kézi zálogra iparszerüleg kölcsönt adnak: háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel, visszaesés eseté­ben pedig, a mennyiben utolsó büntetésük kiállása óta két év még el nem telt: két hónapig terjedhető elzárással és háromszáz forintig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendők. 25. §. A 23. és 24. §-okban meghatározott esetekben a kihágások tekintetében II.letékes kir. biróság itél. A birság az II.lető törvényhatóságnak kiszolgáltatandó és általa ipari czélokra for­dítandó. 26. §. A zálogüzlet folytathatásának betII.tása vagy beszüntetése (22. §*) esetében, a zálog­üzletben elzálogosított tárgyak gondozása, kiváltása és általában a jelen törvényben foglalt eljárás keresztül vitelénél, a zálogüzlet tulajdonosa helyett és annak költségére, az iparhatóság kiküldötte jár el. 27. §. Az 1—26. §§-ban foglalt intézkedések nem terjednek ki: a) a királyi zálogházakra és ezeknek közvetítő intézeteire ; b) azon üzletekre, a melyek nyers terményekre, árucsarnokokban, eladási vagy bizo­mányi raktárakban elhelyezett árukra előlegeket adnak; c) értékpapírokra való kölcsönügyletekre, a menynyiben ezeket nem a jelen törvény hatálya alá eső zálogüzletek folytatják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom