Főrendiházi irományok, 1878. VIII. kötet • 438-487. sz.
Irományszámok - 1878-444
CDXLIV. SZÁM. 41 tartozik a nyII.atkozatot kiállítani és azt a vasúti vagy hajózási vállalatnak a feladásnál átszolgáltatni. Ellenben a magyar korona területére érkező küldeményeknél a vasúti vagy hajózási vállalat köteles saját hatáskörében gondoskodni arról, hogy a küldeményhez szükséges nyII.atkozat kiállittassék, jogában állván mindazonáltal az, hogy az űrlapért kiadott bélyeg költségét az átvevő fél által magának visszatérittesse. A vasúti vagy hajózási vállalat gyanú esetében a nyII.atkozat adatait a küldeménynyel, tartalom tekintetében a feladó vagy átvevő, vagy azok meghatalmazottjának, avagy szükség esetében, legalább 2 tanúnak jelenlétében összehasonlítani jogosítva van s ezen eljárásának eredményéhez képest, a hamisnak talált nyII.atkozat kiigazítása iránt intézkedik. 7- §• A nyII.atkozatok a vasúti vagy gőzhajózási vállalatok részéről, a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi minister által meghatározandó időközökben, a m. kir. statisztikai hivatalhoz küldendők be. 8. §. A vasúti vagy hajózási vállalatok részéről ezen törvénynek saját közegeik által leendő pontos és kötelező végrehajtása tárgyában kiadandó utasítás, jóváhagyás végett a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi ministernek bemutatandó. 9. §. A vasúti vagy hajózási vállalatok tartoznak a jelen törvény és az annak alapján kiadott utasitások ellen vétő közegeiket felelősségre vonni és fegyelmi utón büntetni. Ebbeli eljárásukról a földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi ministerhez jelentést tesznek. 10. §. A földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi minister külön e czélból kirendelt kiküldöttek által meggyőződést szerez magának arról, hogy a vasúti és hajózási vállalatok, II.letőleg ezeknek közegei a jelen törvény és a kiadott utasitások értelmében járnak el. Ezen kiküldötteknek a vasúti és hajózási vállalatok a kívánt felvII.ágosításokat megadni, és a vállalatoknak az ellenőrzés gyakorolhatásához szükséges okmányait vagy könyveit, előmutatni tartoznak. 11. §• Mennyiben és mely időtől kezdve alkalmazandó ezen törvény postaküldeményekre, rendelet által fog megállapittatni. 12. §. Jelen törvény 1881. évi május 1-ével lép életbe. 13. §. Jelen törvény végrehajtásával a földmívelés-, ipar- és kereskedelmi, II.letőleg a közmunka- és közlekedésügyi minister bizatik meg. Mi e törvényczikket és mindazt, a mi abban foglaltatik, összesen és egyenként helyesnek, kedvesnek és elfogadottnak vallván, ezennel királyi hatalmunknál fogva, helybenhagyjuk, megerősítjük és szentesítjük s mind Magunk megtartjuk, mind más híveink által megtartatjuk. Kelt Bécsben, ezernyolczszáz nyolczvanadik évi márczius hd tizennegyedikén. Ferencz József $. k. (P. H.) Tisza Kálmán $. k. FŐRENDI IROMÁNYOK VIII. 1878/81. 6