Főrendiházi irományok, 1878. VIII. kötet • 438-487. sz.
Irományszámok - 1878-454
CDLIV. SZÁM. 149 Az őrtestttlet 1850-ben egyelőre csak a belváros kerületében állíttatott fel, — mint az akkor létezett MII.itär-Polizeiwache kiegészítő része, katonai szervezettel. A MII.itär-Polizeiwache feloszlatása után a boltőrség polgári szervezetet nyert s egyidejűleg a bécsi rendőrigazgatónak, II.letőleg a közbiztonsági Őrség központi felügyelőjének és a boltörsegi bizottságnak rendeltettek alá. E bizottság tagjai: a rendőrigazgatósági elnök vagy helyettese (elnököl), a közbiztonsági őrség központi felügyelője és gazdasági előadója, a boltőrség közvetlen vezetője, a bécsi községtanácsnak saját kebeléből választott két tagja, és végül a fizetésköteles bolt- és Üzlettulajdonosoknak a kereskedelmi- ég iparkamara által 3 évre választott 10 képviselője. Bécs község-tanácsa azon szempontból kiindulva, hogy a közbiztonság fenntartása általában, tehát a belvárosi boltok őrizete is az állami őrtestület feladata, s igy nem méltányos, hogy a polgárság, mely helyi rendészeti czélokra ugy is eleget adózik, még külön őrséget is tartson magának, elvII.eg még a múlt évtized elején a boltörség feloszlatása mellett nyII.atkozott. Az őrség azonban még ma is fennáll, s tulaj donképi feladata mellett, melynek teljesen megfelel, az általános közbiztonsági érdekeknek is jelentékeny szolgálatokat tesz. Az őrség főfeíadatához képest kerülő' állomásokon végezi szolgálatát, miközben mindazon törvényes oltalomban részesül, mely a hatósági személyeket, a polgári és katonai Őrséget megII.letik. Az őrség 1879-iki létszáma: 1 I. osztályú felügyelő; 1 II. osztályú felügyelő ; 8 felügyelő helyettes; 106 boltőr. Összesen 116 ember. Ezek közül magánszolgálatokra (az országházban, az osztrák-magyar bank épület udvarában, a hitelintézetnél, a cs. k. postaigazgatóságnál) Összesen tiz ember volt alkalmazva, kiknek fenntartási költségeit az II.lető intézetek viselték. A boltőrség 1879-ben 50,366 forintba került. i