Főrendiházi irományok, 1878. VIII. kötet • 438-487. sz.

Irományszámok - 1878-452

102 CDLÏÏ. SZÁM. Tekintve azt, hogy a jelenlegi II.letékügyi kezelés ellen felmerült panaszok leginkább azon rendelkezés ellen irányulnak, miszerint a kiszabott illetékek a közbevetett s néha legalaposabb felfolyaraodásra való tekintet nélkül behajtatnak, az ezen eljárás folytán tagadhatlamü sok esetben, az II.lető felekre nézve előálló anyagi sérelem mellőzése czéljából indokoltnak tartom a 29. §-bau tervezett azon reformot, minélfogva a kiszabott illetékek alapossága és helyessége ellen tehető felebbezesnek a fizetési meghagyás kézbesitésétől számítandó 30 nap alatt birtokon bdül legyen helye. Egyúttal azonban, tekintve a jelenlegi gyakorlatból származó bonyodalmakat, miszerint t. i. az illetékek ellen intézett felszólalások^ még évek múlva is megújittatuak, az II.letékügyekben kívánatos rend megóvhatása végett mulhatlanul szükséges a felebbezések érvényszerű benyújtására bizonyos végső határidőt szabni; s e részben indítványom oda terjed, hogy a felek a fentjelzett 30 napi határidőn tál, további 60 nap alatt birtokon kívül élhessenek feiebbezéssel. Az ügyvitel rendje és gyorsítása végeit szükséges továbbá annak elrendelése, hogy minden felebbezés az eljáró II.leték-kiszabási hivatalhoz nyújtandó be. Szintngy határidőhöz kell kötni a másodfokú határozatok ellen irányzott felebbezések benyújtását is, mire neme a 30. §-ban 30 napot vélek olég^é méltányosan megállapitandónak. Ezzel szemben a 31. §. figyelmen kivül nem hagyható azon esetre nézve intézkedik, midőn a felebbezés, —- el nem háríthatott akadály miatt — nem volt a törvényes határidő alatt beadható. II.y esetben megengedhetőnek tartom, hogy a fél igazolási orvoslattal élhessen, de csakis újabb 30 napi határidő alatt, mely határidő a fentjelzett 90 nap lejártától számítandó. A 32. és 33. §§-ban az igazolás kérdésének elintézési módja van meghatározva, II.letőleg kimondva, hogy az első 30 napi határidő (mely alatt t. i. birtokon belül lehet felebbezni) elmulasztása esetére, az igazolási orvoslat ki nem terjed, minthogy az II.leték fizetésének hosszabb időre való elodázása a kincstár érdekébe ütköznék. A 34. §-ban javaslatba hozom a felebbezési hatóságok megállapítását, olykép, hogy az II.letékügyi felebbezések és az igazolási kéi vények elbírálására a pénzügyigazgatóságok II.letékesek, ezek határozatai pedig utolsó fokban a Budapesten felállítandó pénzügyi közigazgatási bírósághoz felebbezhetők. A pénzügyi közigazgatási bíróság szervezését és hatáskörét külön törvényjavaslatban fogom körvonal ózni. E helyütt elvi szempontból csak azt tartom megjegyzendődnek, hogy az általános jogelveknek, — a sérelmek orvoslását kereső felek megnyugtatására, — inkább megfelel, ha az illetékek végleges megállapítása oly fórumra bizatik, mely függetlenségénél fogva a kincstár és az érdekelt felek között vitássá váló II.leték-ügyeket, a fenálló törvények és szabályok alapján részrehajlás nélkül elbírálja. A bírságokat II.letőleg azonban, minthogy ások enyhítése vagy elengedése helyesen az administrate körébe tartozik, — a pénzügyi közigazgatási bíróságot egyedül azon kérdés elbírálására vélem hivatottnak, vájjon a felebbezetfc esetben van-e egyáltalában bírságnak helye, vagy nincs. A 35. §-ban alapelvül kimondatni ajánlom, hogy az II.leték-kiszabási hivatal fizetési meghagyását helybenhagyó pénzügyigazgatósági határozat ellen további felebbezesnek ne legyen heiye ; de viszont a 36. §-ban a) e) betűk alatt felsorolandóknak tartom azon eseteket, melyekben az érdekelt fél a két egybehangzó kiszabási határozat ellen, semmi <égi panasszal élhet. Ezen kivételes intézkedés szükségesnek mutatkozik, mert ha a felsorolt esetek bármelyike