Főrendiházi irományok, 1878. VII. kötet • 401-437. sz.
Irományszámok - 1878-404
CDÎV. SZÁM. 27 teljesen különböző alapokra van fektetve, és mert a mngyar korona területén fogyasztott czukor és sör után eso termelési adó nagy része nem a magyar állam pénztárába folyik. Az alkalmazásba veendő adóztatási rendszer megválasztásánál viszont vezér-elvként tartottam szem előtt, hogy az adózók, valamint a kereskedelem és ipar zaklató ellenőrzéstől lehetőleg megóvassanak, és a közforgalom teljesen szabadon hagyassék; az adó viselése tekintetében pedig hogy oly módozat alkalmaztassák, mely az adó lerovására II.letőleg áthárítására nézve, a közvetlenséget leginkább megközeliti. Ezen elvi szempontok Összeegyeztetését és összhangzatos érvényesítését czélozza a jelen törvényjavaslat, midőn rendeli, hogy a fogyasztási adó : I. NyII.t községekben : a) az adó alá eső czikkek elárusitása, II.letőleg kimérése után azok mennyiségének, II.letőleg súlyának s az II.lető adótételeknek megfelelő évi átalányösszegben ; b) a magánszemélyek által másoknak átengedett czikkek mennyiségéhez, II.letőleg súlyához mérten, az II.lető adótételek szerint járó összegben. II. Adóvonallal körülzárt városokban pedig, a) a behozott czikkek súlya, II.letőleg mennyisége után 5 valamint b) az adóvonalon belül termelt és itt fogyasztott czukor és sör mennyisége után, az árszabási tételeknek megfelelő összegben szabassék meg. Ugyanazt czélozza a törvényjavaslat azon intézkedése is, hogy a fogy asztási adó községenkinti biztosítása és beszedése a bor-és hús-adóról szóló 1868. évi XXXV. és 1875. évi XXVIII. törvényczikkek rendelkezései szerint eszközlendő, s midőn megengedi, hogy a községenkinti járó adó megváltása iránt nemcsak az II.lető község, — mint az a bor- és húsfogyasztási adónál történik — hanem maguk az adóköteles felek is, még pedig a bérbeadás megkísértése előtt léphessenek egyességre ; s hogy a bérbeadás utján való biztosítás esetről esetre kizárólag a pénzügyminister határozatának van fentartva, és hogy ezt megelőzőleg a községnek fenmarad azon joga, hogy 6 nappal a kitűzött árverés megtartása előtt, a fogyasztási adót a kikiáltási ár megadása mellett megválthatja, mely intézkedések a községek és adófizetők érdekében vétettek föl. Az adó viselése nyII.t községekben az adóköteles czikkek elárusitásával és kimérésével foglalkozó kereskedőket és iparosokat éri ugyan, de ezek teljes megtérítést kapnak az általuk csak előlegezett, II.letőleg utólag minden hó végén fizetendő adónak a fogyasztókra áthárításában, s e mellett minden zaklató ellenőrzéstől menten maradnak és érdekeik a fizetendő évi adóátalány megállapítására hivatott bizottságokban kellő képviseltetést nyernek. Nincs ugyan a javasolt adórendszer mellett azon eshetőség kizárva, hogy nyII.t községekben átalányositott kereskedők vagy iparosoktól, isméti eladásra beszerzett adóköteles czikkek újabban átalány alá vonatnak, de miután II.y eshetőség a czikkeknek közvetlenül a termelőktől, vagy zárt városokból való beszerzése által kikerülhető, az előreláthatólag csak oiy esetben fog bekövetkezni, midőn a czikkek nagybani eladásra, áraira, valamint egyéb viszonyokra való tekintettel, az adóköteles czikkeknek átalányositott kereskedőktől való beszerzése előnyösebbnek mutatkozik; II.y eset azonban az II.letőre hátránynyal nem járna. Különben ha csak pénzügyi tekintetek vezérelnek, a mondott eshetőségnek talán nagyobb adójövedelemre való kII.átással, az által vehettem volna elejét, ha az átalányrendszer elejtésével az adóztatás mérvéül a fogyasztóknak közvetlenül elárusított, II.letőleg kimért czikkek mennyiségét állapítom meg, és e czélból mindazon sokoldalú, terhes és zaklató ellenőrzési rendszabályok életbeléptetését javaslom, melyek az adó alá eső czikkek beszerzett és az adóköteles felek valamint a fogyasztóknak közvetlenül elárusított mennyiségének, úgy nemkülönben Ü készleteknek folytonos nyII.vántartására szükségesek lennének. De miután II.y rendszabályok nem csak a kereskedelem és ipar fejlődését, hanem a köz4* /