Főrendiházi irományok, 1878. VII. kötet • 401-437. sz.
Irományszámok - 1878-413
CDXIII. SZÁM. 163 jogainak kiváltságolása ellen harczolnak; daczára azonban a kétségtelen hasonlatosságnak, mely az érintett követelések közt létezik, a positiv törvények majdnem kivétel nélkül kedvezményben részesitik a kiskorúak igényeit. Egyrészről a kiskorúaknál oly visszaélésekről, minők a nő vagyonjogaival történhetnek, tartani nem kell; másrészről a kiskorúak vagyona ezek hozzájárulása és akarata nélkül kerül az atya, gyám vagy gondnok kezelése alá; nekik nem áll úgy, mint a többi hitelezőknek, módjukban azt, kire vagyonuk bizatik, megválasztani; nem áll módjukban vagyonuk kezelését úgy, mint egy harmadiknak, biztonsággal áttekinteni. A jog és méltányosság tehát azt követeli, hogy a törvény azokat, kiknek vagyonát mások kezelése alá helyezi, bizonyos mértékben oltalom alá vegye. Igaz, hogy midőn a törvény a kiskorúakat II.y módon védelem alá veszi, tulajdonképen nem tesz egyebet, mint azt, hogy a vagyonkezelésből eredő veszteséget a hitelezőkre hárítja; épen azért szükséges, hogy az e részbeni kedvezményezés lehetőleg korlátoltassék. Ezt teszi a javaslat midőn egyrészről a kiskorúaknak egyedül azon kártérítési igényekre nézve ád elsőséget, melyeket ezek az atya, gyám vagy gondnok kötelességellenes, tehát roszhiszemű vagyonkezelése miatt támaszthatnak; miből önként következik, hogy a tervezet a kiskorúaknak azon követeléseit, melyeket ezek az atya, gyám vagy gondnok hanyagsága miatt támaszthatnak, kivált ságban nem részesiti, másrészről, hogy az érintett követeléseket csak az esetben rendeli a második osztályba soroztatni, ha azok a vagyonkezelés megszűnésétől számitandó két év alatt bíróII.ag érvényesíttettek s az eljárás ez irányban a csődnyitás idejéig abba nem hagyatott. 4. A többi személyes követeléseket, melyek határozottan más osztályba nem utasitvák, a javaslat kivétel nélkül a harmadik osztályban rendeli kielégíttetni, tehát határozottan elejti azon különbséget, melyet csődtörvényünk a 85. §-ban az ősi adósságok, a törvényes hitbér a hozomány és jegyajáiidék, nemkülönben a váltókövetelések tekintetében; a 89. §-ban pedig a közönséges adósságok, a terhes szerződésekből eredő tartozások, a könyvkiocnati és számadási követelések tekintetében megállapít. A hitbér, hozomány és a váltóbeli követelések kiváltságolása ellen harczoló okok már az általános indokolásban felhozattak; miért is a javaslat intézkedésének e részbeni újabb indokolása feleslegesnek mutatkozik. De felesleges volna a most érintett többi követelések közt eddig létezett megkülönböztetés elejtésének bővebb igazolása is ; mert ezekre nézve is teljes mértékben áll az, mi az általános indokolásban a váltóbeli, s általában a személyes követelésekre nézve felhozatott. E tekintetben felesleges volna újra hangsúlyozni, hogy a személyes követelések minden megkülönböztetése és kiváltságolása a hitel érdekeivel ellenkezik; hogy azon felfogás, melyből a törvényhozások a személyes követelések egyes nemeinek kiváltságolásánál korábban kiindultak, gyakorlatII.ag tarthatlannak bizonyult; hogy végre Anglia, mely nagyszerű gazdagságát a személyes hitelnek köszönheti, a kérdéses követelések közt különbséget nem ismer, s hogy e felfogás az új német csődtörvény intézkedéseiben határozott kifejezést talált. A személyes követelések, tekintve jogi alapjukat, egyenlő erővel bírnak, s azok természetén sem az idő, sem a bizonyítási eszközök minősége változást nem tehet. Ha áll az, mit kétségbe vonni alig lehet, hogy a kereskedelmi forgalom alapját, éltető elemét a hitel képezi; ha áll továbbá az, hogy a hitel az adós vagyoni állásának biztos áttekintését tételezi fel, akkor nem szenvedhet kétséget, hogy a személyes követelések minden megkülönböztetése az adós vagyoni állásának áttekintését megnehezíti, s a hitelre kártékonyán hat. Ha a hitelező nincs biztosítva az ellen, hogy az adós oly kötelezettségi viszonyba léphet, mely a törvény által kiváltsággal van megvédve, csak tartózkodással fog üzleti összeköttetésbe lépni, vagy oly biztosíték megszerzésére fog törekedni, mely a többi hitelezők érdekeivel ellenkezik, tehát az adós hitelképességének legalább is korlátozását vonja maga ufán. Ha az adós bármi okból oly helyzetbe jut, hogy összes tartozásait kielégíteni nem képes, legigazságosabb, ha a személyes követelések azon arányban elégíttetnek ki, melyben a felosztandó tömeghez állanak, ha tehát azok közt semmiféle különbség nem tétetik. fi* *
