Főrendiházi irományok, 1878. VII. kötet • 401-437. sz.
Irományszámok - 1878-413
150 CDXIII. SZÁM. HATODIK FEJEZET. A tömeg hitelezői. ' 47. §. A csődeljárás, mely a közadós kitelezőinek bizonyos szabályok szerint kielégítését czélozza, már e természeténél fogva is bizonyos költségeket, bizonyos kiadásokat von maga után, melyek részint a sumtus oeconomici, részint a sumtus processus jellegét veszik fel, és minden esetben azokat megelőzőleg egyenlitendők ki, kiknek érdekében a csődeljárás folyik. E kiadások és költségeken felül azonban keletkezhetnek a felosztandó tömegnek még oly tartozásai is, melyek a nélkül, hogy a tömeg felosztását czélzó eljárással szorosan összefüggnének, hasonlag a tömegből, és pedig a csődhitelezőket megelőzőleg egyenlitendők ki azért, mert a tömeg érdekében contraháltatnak. Éhez képest keletkezik azon megkülönböztetés, melyet az újabb európai törvények elfogadtak, s mely a tömeg költségeit és tartozásait, habár ezek közt sok esetben alig van különbség, mint önálló terheket jelöli meg, s azokat, kik e terhek kiegyenlítését követelhetik, a tömeg hitelezőinek tekinti. A most érintett hitelezők és a közadós hitelezői közt — legyenek ez utóbbiak akár zálogos, akár személyes hitelezők — azon különbség van, hogy az elsők a csődeljárásba még az esetben sem vonhatók, ha igényeik megállapítására a tömeggondnokot befolyás II.leti. De különböznek a tömeg hitelezői azoktól is, kiket visszakövetelési vagy elkülönítési jog II.let — vindicantes iure dominii f séparantes és quasi séparantes; — mert mig ez utóbbiakat csak bizonyos kiváltság II.leti arra nézve, mit igényeikkel követelnek, — a tömeg hitelezői az u. n. csődhitelezőkkel semmiféle közösségben nem állanak, sőt ezek irányában kivétel nélkül mint hitelezők jelenkeznek olyképen, hogy a tömegből semmiféle kielégítésnek helye nem lehet, mig a tömeg hitelezőinek követelései, vagy ezeknek bizonyos része ki nem elégíttetett. Az újabb csődtörvények, melyek az általános és a különös csődtömeg közt különbséget tesznek, a tömeg költségeit is a szerint osztják fel, a mint ezek az általános, vagy a különös csődtömegre vonatkoznak. Már az 1853-iki ideiglenes csődrendtartás határozott különbséget tesz az általános és a különös költségek közt, és ezeket vagy az általános, vagy azon különös tömegből rendeli kielégíttetni, melyre vonatkoznak, vagyis melynek érdekében történtek, így az érintett csődtörvény 11. §-a szerint a tömeghez tartozó ingatlan ja akhól és azoknak a csődtartama alatti jövedelmeiből mindenekelőtt azon költségek egyenlitendők ki, melyek a csőd tartama alatt a vagyon fentartásából, kezeléséből és értékesítéséből, továbbá az II.y vagyonra bejegyzett követelések liquidálásából felmerültek; a 14. §. szerint a záloggal terhelt ingók árából hasonlag a hitelezőket megelőzőleg egyenlitendők ki a fentebb érintett költségek; a 17. §. pedig a bányavagyonra a 11. §. említett intézkedéseit hasonlag kiterjeszti. Az országbíról értekezlet, mely csődtörvényünket a telekkönyvi intézménynek megfelelői eg kiegészítette (IV. 9. és 13. §§-ban), lényegII.eg az ideiglenes csődrendtartás 11., 14. és 17. §-ait tartotta fen. A javaslat tehát, midőn a tömeg költségeit, mint oly terheket jelöli ki, melyek minden más igényt és követelést megelőzőleg elégitendők ki, tulajdonképen csak az eddigi törvényes intézkedéseket tartja fen, s azokat csak annyiban módosítja, a mennyiben ezt vagy a javaslat constructiója, vagy a kellő vII.ágosság szükségképen megkívánja. A mi a tömeg tulajdonképeni terheit — adósságait — II.leti, ezek a 49. §. intézkedése szerint a tömeg által Jcötött, II.letőleg fentartott vagy megtámadott ügyletből keletkezhetnek, s az eljárási költségektől abban különböznek, hogy bizonyos szerződési kötelezettséget tételeznek fel, s a néJkül, hogy a csődnyitással szükségképen járó költségek jellegével birnának, a