Főrendiházi irományok, 1878. VII. kötet • 401-437. sz.

Irományszámok - 1878-413

CDXIIT. SZÁM. 123 II.y perek a bukottat II.letőleg a csődbíróság II.letősége alá helyeztetnének, az adós helyzetén oly változás történnék, mely a pertársaság fogalmával s az annak alapjául szolgáló közösség természetével merőben ellenkeznék. 12. §. Már a római jogban kifejezést nyert azon elv, mely szerint a hitelezőket egyenlő jog II.leti a tömeghez tartozó vagyonból leendő kielégítés tekintetében. A par conditio creditorum elvéből önként következik, hogy a hitelezők egymást a csődnyitás után többé nem praeveniálhatták, tehát kielégitésüket csak a csődnyitás idejéig szerzett jogok alapján követelhették; mit egyrészről a csődeljárás természete, másrészről a kielégitési objectumok concurrentiája von maga után. A római jog ezen elvét látjuk az újabb csődtörvényekben általában elfogadva, melyeknek e részbeni intézkedései oda irányozvák, hogy a hitelezők a csődnyitás után sem jogi állásukat, sem követeléseik természetét meg nem változtathatják, hogy különösen a separatiőhoz igényt nem szerezhetnek. A javaslat 15. §-a is a kérdéses elvet emeli érvényre, abból indulván ki, hogy a hitelező, ki a csődnyitás idejekor a többiekkel közösségben állott, nem lehet feljogosítva arra, hogy e közösségből kII.épjen, s kielégítését a tömeghez tartozó valamely vagyonból külön követelhesse; e tekintetben nem tévén különbséget egyrészről az, hogy a zálog- és megtartási jog szerzéséhez a közadós cselekvénye szükséges-e vagy sem; másrészről az, hogy hitelező a jogczimet — jogosultságot — a zálog- és megtartási joghoz már megszerezte-e vagy sem; a csődnyitás joghatályát az egyik esetben úgy, mint a másikban ipso iure gyakorolja. E mellett magától értetik, hogy a javaslat 12. §-ának első bekezdése egyedül a személyes igényekre vonatkozik, s hogy az a ius-t ad rem nem érinti; miért is pl. a bérbeadó zálogjogát ad invecta et II.lata a csődnyitás daczára is érvényesitheti. A második bekezdésben foglalt intézkedés elejét kívánja venni azon zavaroknak, melyek nálunk a csődnyitás joghatályára nézve a telekkönyvi beadványok tekintetében léteztek. A polgári törvénykezési rendtartás 377. §-a e kérdést II.letőleg a telekkönyvi rendtartásra utal ; ennek §-a pedig a csődtörvényre hivatkozik; úgy, de miután az 1853-iki csődtörvény, melyre a telekkönyvi rendelet tekintettel volt, hatályon kivüi helyeztetett, a perlekedő közönség, melyet visszaállított csődtörvényünk fel nem vII.ágosithatott, teljesen tájékozatlan maradt. E zavarnak a 12. §. második bekezdésével teljesen eleje vétetik; mert úgy a felek, mint a bíróságok teljesen tisztában lesznek az iránt, hogy a zálogjog előjegyzése vagy bekeblezése a csődnyitás után csak akkor engedhető meg, ha az e végre szolgáló kérvény vagy megkeresés a csődnyitás előtt lett az II.letékes telekkönyvi hatóságnál benyújtva. A kérdéses intézkedésből önként következik egyrészről, hogy ha a zálogjog a csődnyitás után beérkezett kérvény vagy megkeresés alapján jegyeztetik elő vagy kebleztetik be, e cselekvények mint ipso iure érvénytelenek, úgy a csődtömeg, mint az érdekelt hitelezők részéről megtámadhatók ; másrészről, hogy a kellő időben beérkezett kérvény vagy megkeresés elintézését az időközben elrendelt csőd meg nem gátolja. 13. §. A csődeljárás, mint a tömeghez tartozó javakra vezetett általános végrehajtás mellett, az egyes hitelezők részére biztositás vagy végrehajtás nem rendelhető ; a csődeljárás ugyanis a hitelezők részére a kielégítésnek egy közös nemét ismervén, e mellett a részletes kielégítést nem tűrheti. E felfogást, melyhez a jelen javaslat is csatlakozik, találjuk általában az európai törvényekben érvényre emelve. E tekintetben a 13. §. második bekezdése némi kivételnek látszik ugyan, de kivételt valósággal még sem képez; mert az első bekezdés egyedül és kizárólag a személyes hitelezőkre vonatkozván, nem alterálja és nem alterálhatja azok jogait, kiket a személyes hitelezők sorába helyezni nem lehet; az első bekezdés egyedül és kizárólag azt akarja meggátolni, hogy a hitelezők a csődtömeghez tartozó javak tekintetében egymásí 16*