Főrendiházi irományok, 1878. V. kötet • 248-344. sz.

Irományszámok - 1878-334

496 CCCXXXIV. SZÁM. folytán mi annyira hátrányban vagyunk, hogy mi tényleg sokkal több adót fizetünk. Ezzel nem csak a mi surányi gyárunkat értem, hanem általában a magyar gyárakat s collegáim e tekintetben bizonyára egy véleményen vannak. Láng Lajos: Kinek volt tehát mégis haszna? Lippmann : Természetesen a cislajthániai gyáraknak. Láng Lajos: De valamennyien még sem nyerhettek, különben nem sürgetnék maguk a reformokat és újabb javaslatokat. Lippmann: Egy részük mindenesetre nyert, az a rész tudniII.lik, mely a haladással lépést tartott. Ezeknek az a nagy előnyük van, hogy mig mi az utóíizetésekkel együtt ma a normális adótételnél többet fizetünk, addig ők megállapodtak a felénél s nekünk kell megfizetni a kiviteli jutalmat. Láng Lajos: S többsége ez az osztrák gyáraknak. Lippmann : Azt absolute nem állithatom, de mindenesetre jelentékeny száma s ez elég. Miután a contingentait Összeg mégis egészen beszerzendő a bejelentett répa mennyisége szerint, nagyon természetes, hogy mi, kik nagy edényekkel tartunk s tartani kénytelenek vagyunk a nagyobb mennyiség miatt, melyet feldolgoznunk kell, hátrányban vagyunk, mivel az utófizetés is a bejelentések mérve szerint osztatik föl. Mi tehát már előre fizettünk s fizetnünk kell még egyszer, a százalékos pótlékot, melyet most 35%-al számítanak. Ezen körülmény folytán tehát Cislajthánia gyárainak egy jelentékeny része rendkívüli sikerrel dolgozott. Hegedűs: Kicsoda kezdeményezte az új törvényjavaslat hozására czélzó mozgalmat s honnét van az, hogy épen azok, a kik a fenálló rendszer mellett legtöbbet nyernek, az eddigi rendszer változását indítványozták? Lippmann: Az egész mozgalom főleg Stummer és Rothermann uraktól indult ki, de tőlünk, valamint Cislajthániából is. Mert oda át is rendkívüli egyenlőtlenség jutott érvényre s azok a gyárosok, kik oda át károsítva látták magukat, felszólaltak az eddigi törvény ellen. Mi eddig az ellenkezőt tettük. Fájdalom, nálunk a kereskedelmi statistikát hivatalos titoknak tekintik, ugy, hogy mi az adatokat jóval később tudjuk meg, a mikor reánk nézve semmi, vagy csak relativ értékük van. Mi tehát magunk se tudtuk az adatokat s kérvényt nyújtottunk be a ministeriumhoz, egyúttal többek szives támogatását kérve ez ügyben. Mi ugyanis abban a véleményben voltunk, hogy nincs más teendő, mint ugyanazon rendszer elfogadása, melyet a Lajthán túl alkalmazunk: azaz a kis diffusióval való dolgozás, szóval olyan rendszer, mely bennünket a cislajthániai gyárakéhoz hasonló kedvező helyzetbe hoz. Ebből az eszméből indultunk ki, de még akkor nem ismertük az ügy állását s memorandumunkban arra kértük a ministeriümot, hogy az új törvényjavaslat ne fogadtassék el, hanem maradjon meg a régi, mivel igy reméltük, hogy egyenlő helyzetbe jövünk a cislajthániai gyárakkal s megtehetjük a kellő intézkedéseket. Erre az enquêtere hivtak meg bennünket Bécsbe. S csak itt terjesztették elénk a statistikai adatokat. Arról ugyan volt tudomásunk, hogy utófizetéseket kell teljesítenünk, de arról éppen mit se tudtunk, hogy az utófizetéseket oly nagy arányokat fognak ölteni, a mint tényleg kiderült. S szaktársaink azt mondták: ha a rendszert fenn akarjuk tartani, ugy az csak egy évig, vagy legfelébb még egy évig lesz lehetséges; az egyenlőtlenség oly annyira szembe ötlő, a különbözet oly rendkívüli, hogy az mindenképen tarthatatlan. Kifejtették előttünk s mi magunk is beláttuk, hogy ha mi arra a rendszerre akarunk áttérni, a melyet a lefolyt idényben oda át követtek, ez esetben óriási kiadásaink volnának, pl. Suránynak 100—150,000 frt. Általában mondták, hogy ez állapot beteges s tarthatlan állapot s hogy badarság volna ma oly óriási összegeket fordítani gépekben és készülékekben való beruházásokra, melyek tán a következő évben fölöslegesekké válnának. Mi elriasztva, a collégáink által felhozott érvek alapján arra a meggyőződésre jutottunk, hogy még Örülhetünk, ha elérjük, hogy ne legyünk hátrányban Cislajthánia-