Főrendiházi irományok, 1878. V. kötet • 248-344. sz.
Irományszámok - 1878-254
CCLIV. SZÁM. 31 által eszközölt munkálatok folytán teljesítendő kisajátítások utján nyert területeknek újból való elárusitásából 1884. év január 1-so napjáig, vagyis a munkálatok befejezéséig befolyó összegek, az épitési alaphoz csatoltassanak, eltekintve attól, hogy az építkezési költségeknek, a törvényben megállapított hozzájárulási összegen felüli része, az elárusítandó telkek árából fog fedeztetni, általában indokolva van azzal, hogy a szükséges kisajátítások terhe szintén az épitési alapot II.letvén, kivánatos, hogy az ebből eredő kiadások a viszont elárusítandó telkek után várható bevételekből legalább részben kiegyenlittessenek, hogy egyrészt az állami pénztárra, az épitési alap előlegezése által háruló teher könnyittessék, s másrészt, hogy azon állandó teher, mely az építkezésekből jövőre nézve a városra fog hárulni, lehetőleg leszáll ittassék. À törvényjavaslat 5-ik §-ában foglalt intézkedés, mely szerint a kormány felhatalmaztatik, hogy az állami hivatalok számára az épitési tervben e végre kijelölt helyeken, állandó épületeket emeltessen, a város felépítésének egyik főbb feltételéül tekintendő, mert Szeged újjáépítésénél nemcsak arról van szó, hogy a lakosok romba dőlt lakházai az eddigi alapon újból felépíttessenek, hanem arról is, hogy megállapított épitési tervezet keretében, a város középpontjain létező s II.letve a vár lerombolása s a tervezett kisajátítások folytán keletkezendő nagy kiterjedésű üres területeken egészen új házcsoportok teremtessenek, és ezen czél biztosabb elérésére az épitési kedv azon osztályoknál is felköltessék, melyek vagyoni állásuknál fogva nagyobb befektetésekre képesek, ez pedig csak úgy lesz elérhető, ha az építkezőknél, a biztonság érzete, s a befektetések sikerében való bizalom lehetőleg emeltetik. A lakosságnak a város újból való felépülése, s a már létesített s ezután létesítendő védmtívek iránti bizalmat, a törvénynek a szóban levő állami épületek felépítését II.lető intézkedése minden esetre nagyban fogná növelni, s az mintegy kezdeményezési alapot képezne arra nézve, hogy a nagyobb építkezések általában megkezdessenek. A törvénynek ezen intézkedése, pénzügyi tekintetben is nagy fontossággal bir, a menynyiben az állami középületek helyéül kijelölt részeken, a mint az már más, nagyobb építkezéseknél is tapasztaltatott, az épitési telkek árának emelkedése bizton várható lévén, ez utón eléretnék azon ezél, hogy a rendelkezés alatt álló, nagyobbrészt a város legszebb részein fekvő üres telkek, kedvező feltételek mellett elárusittassanak. Ezen építkezések különben a törvényjavaslatban vII.ágosan kiemelt feltétel mellett az államra nagyobb mérvű terheltetést nem fognának hárítani, a mennyiben Szegeden az állami hivatalok elhelyezésére szolgáló helyiségekért mindamellett, hogy a királyi ügyészség börtönhelyiségül a szegedi váracs egy részét igen csekély bérért és az úgynevezett kiskaszárnyaépületet ingyen használja, a dohányárúda - raktár, a sóhivatal és a dohánybeváltó hivatal pedig kincstári épületekben vannak elhelyezve, ez idő szerint is 35,676 forint 34 krajczárnyi bér fizettetik, mely teher, tekintettel a városban általában elérhető lakásszükségre, jövőre nézve előreláthatólag még emelkedni fog, minél fogva az által, hogy az állami hivatalok elhelyezésére állandó épületek állíttatnak fel, az állam viszont egy állandó nem gyümölcsöző nagy kiadástól szabadul meg, melynek terhe, ha számításba vétetik, hogy a teljesítendő befektetések folytán az állam értékes ingatlan birtokokat szerez, az építésekre fordítandó befektetések terhével bizton arányban fog állani s e mellett eléretett az, hogy az állami igazgatásnak egyik régen érzett hiánya állandóan orvosoltatik. Nem hagyható figyelmen kivül e tekintetben azon kedvező körülmény sem, hogy Szeged szab. kir, város közönsége az állami építkezésekre szükséges területeket ingyen fogja átengedni, azon feltétel alatt, ha azoknak építése legkésőbb Í884. év végéig befejeztetik; minél fogva az államnak egyenesen érdekében áll, hagy ezen építkezéseket, melyeknek előállítása jövőre nézve úgy sem volna elkerülhető, most teljesíttesse, midőn a város által tett ajánlat folytán, az építkezés aránytalanul kedvezőbb feltételek mellett eszközölhető. *