Főrendiházi irományok, 1878. V. kötet • 248-344. sz.

Irományszámok - 1878-254

26 CCLIV. SZÁM. 254. szám. (XCI. ÜLÉS, 565. 2) JEGYZŐKÖNYVI PONT.) Jelentése a főrendi ház állandó hármas bizottságának Szeged szab. Mr. város újjáépítésének keresztülviteléről s az erre szükséges költségek viseléséről szőlő tőrvényjavaslat tárgyában. A törvényhozásnak Szeged sz. kir. város újjáépítését II.letőleg már kifejezett törek­vése határozottan oda irányul, hogy az árviz által elpusztított városnak ne csak romjaiból leendő feltámasztásáról, hanem egyszersmind oly irányú intézkedések megtételéről is történjék gondoskodás, melyek arra alkalmasak, hogy a város nép- és földrajzi viszonyaiból folyó hiva­tottságánál fogva egy közgazdaságII.ag felette fontos vidéken a magyar ipar és kereskedelem központjává fejlesztessék. A törvényhozás fennebbi törekvéseinek megvalósítása első- sorban azt tételezi fel, hogy a városnak újjáépitése megfelelő építési tervezet alapján történjék. A tárgyalás alatt levő törvényjavaslat 1. §-ában részletezett forgalmi és közlekedési vonalak, eszközök, nemkülönben a város közgazdasági viszonyait érintő közterek és épületek tüntettetnek fel olyanokul, melyeknek a megállapított összhangzatos terv alapján a város újjá­épitésére nézve irányadókul kell szolgálniuk. Miután pedig, a kir. biztos által megtekintés végett a bizottság rendelkezésére bocsá­tott tervek szemléje után, szóban levő középitkezéseket és munkálatokat a bizottság is olyanokul tekinti, melyek a romjaiból újjáalkotandó városnak az ipar és kereskedelem virágzó köz­pontjává leendő fejlesztését biztositják, s ezenfölül még részben az újabb alkotásoknak az árviz ellenében leendő megvédésére is szolgálnak, azok kivitelét nem csak helyesli, hanem tekintve azt, mikép a tiszai rakpartnak és a tiszai állandó hidnak kiépitését különösen for­galmi rendeltetésénél fogva országos érdekűnek kell tartania, kérdéses törvényjavaslatnak a fennebbi épitkezések és munkálatok költségeinek fedezésére nézve indítványozott rendelkezésé­hez is hozzájárul. A mi pedig az állami hivatalok számára szükséges épületek emelését II.leti, a bizott­ságnak nincs az ellen kifogása, hogy azok annyiban, mennyiben az állampénztárra újabb teher nem fog háramlani, az 1884. év végéig felépíttessenek, s igy a törvényjavaslat ezen intéz­kedése ellen sem tevén érdemleges kifogást, azt a minist, indokolás alapján, melyet a kir. biztos ahhoz csatolt emlékirata is részletesen támogat, a nagyméltóságú főrendi háznak úgy általánosságban, valamint részleteiben változatlan elfogadásra tiszteletteljesen ajánlja. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom