Főrendiházi irományok, 1878. V. kötet • 248-344. sz.

Irományszámok - 1878-273

CCLXXIII. SZÁM. 131 Melléklet a 273. számú irományhoz. Indokolás a Fiume és a nyugateurópai kikötők közt rendes gőzhajózási össze­köttetést f entarte társaság segélyezéséről szóló törvényjavaslathoz. Az 1880. évi költségvetés indokolása alkalmából szerencsém volt már kifejtem annak szükségességét, hogy a fiumei és a nyugateurópai kikötők közt létesítendő' rendes gőzhajózás összeköttetés végett egy társaság rendes segélyezésben részesittessék. Az ország terményeinek és kivált a lisztnek Fiúmén át Angolországba, valamint nyu­gati Európa más kikötőibe való biztos és rendszeresitett szállítása nemcsak a magyar tengeri kereskedés emelése, és első magyar kikötőnkbe, Fiúméba fektetett nagyszerű beruházásoknak gyümölcsöztetése végett kiváuatos, hanem azért is felette szükséges, minthogy Fiúmén át Nyugat-Európának terményeinkre nézve több oly nevezetes piaczaival léphetünk összeköttetésbe, melyekkel eddig más államok területein át érintkeztünk, s igy a biztos és akadálytalan szállítás, részben az ezen államokban uralkodó kereskedelmi és vasúti politika irányától függött. Ezen viszonyoknak kellő méltatása vezette az országgyűlést, midőn 1877 óta évenkint nagyobb összegeket szavazott meg a Fiume és Angolország közti gőzhajózási járatok segélyezésére. Az eddigi segélyezés eredménye a következő adatokból vehető ki: 1877. évben 18,749 frt 97 kr. segélyezéssel, 9 gőzhajó indult Fiúméból; 1878. évben 31,616 frt 94 kr. segélyezéssel, 22 gőzös indult Fiúméból; 1879. évben 66,073 frt 41 kr. segélyezés 63 gőzhajónak adatott, de a segélyezés folytán már segélyezés nélkül is érkeztek gőzösök Fiúméba, úgy, hogy az állami segélyezés folytán Fiúméban 80 gőzös fordult meg. Az ezen segélyezés következtében Fiúméban megfordult gőzhajók által közvetitett árú­forgalom részletei a következők. A segélyezés által Fiúméba jött gőzhajókon: Fiuméből kivitetett : 3877. évben 1878. évben 1879. évben métermázsa liszt 17,169 171,108 578,294 búza — 17,887 30,350 árpa — 10,500 56,139 korpa 4,103 6,680 8,445 repcze — 20,121 — bab > — — 24,531 szömörcze — 166 2,660 fa 287 — 41,390 papiros — 192 1,529 másféle árú 887 1,643 46,305 összesen .... 22,446 228,297 748,254 17*

Next

/
Oldalképek
Tartalom