Főrendiházi irományok, 1878. IV. kötet • 149-247. sz.

Irományszámok - 1878-155

CLV. SZÁM. í5 Melléklet a 155. számú irományhoz. Indokolás 9f a volt magyar keleti vasuttársulat részvényeinek beváltására kitűzött határidő lejárta után bemutatott részvényeinek utólagos beváltásáról 66 szóló törvényjavaslathoz. Az egyrészt a m. kir. közmunka- és közlekedési és a pénzügyminister, másrészt pedig a magy. keleti vasuttársulat igazgató-tanácsa között 1876. évi január 20-án kötött, a keleti vasút megvételéről szóló 1876. évi L. törvényczikk kiegészítő részét képező szerződés 3. §-ában ki van mondva, hogy a társulati részvények elévülés terhe alatt beváltás végett 1877. év végéig bemutataudók. Ezen záros beváltási határidőt az 1878. évi XI. törvényczikk 1878. évi deczember 31-ig kiterjesztette. Ugyanazon indokok, melyek a törvényhozást a múlt évben az idézett törvényczikk meghozatalánál vezérelték, arra indítanak, hogy az elkésve beérkezett részvények utólagos bevál­tását javaslatba hozzam. A részvények bemutatására kitűzött határidő lejárta óta ugyanis még mindig figyelemre méltó számban érkeztek be hozzám beadványok, melyekben majdnem kivétel nélkül a szegényebb sorsú néposztályokba tartozó részvénybirtokosok részvényeik utólagos beváltását kérelmezik. Tekintettel a törvény világos rendeletére, mely szerint a kitűzött határidőn belül be nem mutatott részvények feltétlenül elévülteknek tekintendők, ezen kérvények elutasitandók lennének még akkor is, ha az illetők a határidő elmulasztását önhibájukon kivül, vagy tudatlan­ságból, vagy általak el nem hárítható akadály miatt elkövették» Igaz, hogy egyes ily esetek bármily hosszú záros határidő kitűzése mellett is fognak előfordulni; de ezúttal ezen esetek száma mégis nagyobb, semhogy tagadni lehessen azt, hogy nem csak az eredetileg kitűzött, de még az 1878. évi XI. törvényczikk által meghosszabbitott beváltási határidő is a keresztül viendő mívelet terjedelméhez képest rövid volt. Igaz, hogy a törvény nemtudásával a mulasztást indokolni nem lehet, de másrészt alig szenved kétséget, hogy ezen jogi elv azon néposztályra, melybe a kérvényezők majdnem kivétel nélkül tartoznak, egész szigorral méltányosan alig alkalmazható, különösen akkor, ha tekintetbe vesszük azt, hogy a keleti vasúti részvényesek ezen osztálya

Next

/
Oldalképek
Tartalom