Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.

Irományszámok - 1878-147

464 CXLVÏÏ. SZÁM. Az emiitett terekre vezető utak, a mennyiben kizárólag a csapatok részére szüksé­gesek, a katonai igazgatás költségén állitandók helyre. A gyakorló-, lő-, torna- és lovagló-terek térmértékei, az F. alatti mellékletekben vannak meghatározva. 56. •§. Mindazon csapatgyakorlatok végrehajtására, melyekre az 55. §. szerint átengedett terek elégtelenek, a katonai igazgatás a szükségelt földterületeket akadálytalanul használhatja. E használatnak azonban a művelés alatt levő földeknek lehető legnagyobb kímélésével kell történni, minélfogva a terepen eszközlendö csapat-gyakorlatok, különösen pedig nagyobb taktikai gyakorlatok végett történő öszpontositások, nemkülönben a tartalékosok és honvédek fegyvergyakorlatai idejének meghatározásánál, kellő tekintettel kell lenni arra, hogy a mező­gazdaság és erdőművelés ne háboríttass ék. II.y gyakorlatok foganatosítása felől az érdekelt községek lehetőleg előlegesen értesitendők. Minden egyes fegyvergyakorlat, valamint minden öszpontositás bevégezte után, az okozott valóságos kárt és a haszonveszteséget, a földtulajdonosok meghivása és felesketett becs­lők alkalmazása mellett, egy vegyes bizottság azonnal kideriti és a közigazgatási hatóság megállapítja. A megállapított teljes kárpótlás — a mennyiben más barátságos egyesség létre nem jő — a katonai igazgatás által lehető legrövidebb idő alatt kifizetendő. ÖTÖDIK FEJEZET. Átmeneti és végrehajtási határozatok. 57. §. Jelen törvénynek hatálybaléptével, az eddig érvényben volt katona-beszállásolási sza­bályok és az ezekre vonatkozó rendeletek hatályon kivül helyeztetnek. 58. §. A katonaság részére szükséges helyiségeknek, és egyéb szükségleteknek átengedése iránt, a katonai és közigazgatási hatóságok által községekkel vagy magán személyekkel kötött, jelenleg még érvényben levő szerződések ezen törvény által nem érintetnek ; de a meg­térítésekre nézve e törvényben foglalt határozatok, a mennyiben ezek az átengedő részére előnyösebbek, az emiitett szerződésekre is alkalmazandók. 59. g. A katonai szállásoknak és mellékszükségleteknek háború esetében való kiszolgáltatása, Icülön törvény által fog szabályoztatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom