Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.

Irományszámok - 1878-136

314 CXXXVI. SZÁM. törvényjavaslat az 1843. évi javaslat 39. §-ától, mely a kihágásra egyáltalán megállapítható legsúlyosabb büntetés megállapításának jogával ruházza fel, úgy a helytartótanácsot, valamint mindenik törvényhatóságot. A különböző forrásból származó büntető rendelkezések közötti összhangzat, külön határozványokat tett szükségessé, mert máskép megtörténhetnék, hogy törvény, rendelet és szabály egymással ellentétben állanak, a mi a jogrendben zavart, a nép érzületében s magatartásában bizonytalanságot, sőt a személyes biztonságra nézve, a polgárok hibáján kivül veszélyt vonna maga után. Ennek elkerülését czélozzák a 7. és 11. §§. ; különösen az utóbbi szakasz két utolsó bekezdése, a rendeletek és a szabályok közti összeütközések kikerülésére lényegesen szükséges. De nem csupán a büntetések maximuma tekintetében volt szükséges a rendelet és a szabály jogszerűségét körvonalozni, s nem látszott elégségesnek az sem, hogy a 7. §-ban a rendeletnek és szabálynak a törvénynyel való összeférhetlensége kizárassék, a jogállam természete e tekintetben még egyéb garantiát is követel, melynek a 8. és 10. §§-ban foglalt intézkedések által iparkodott megfelelni a kormány. A rendelet és a szabály kötelező voltára nézve — elengedhetlen, föltétlen követelmény gyanánt állapítja meg a törvény j avas lat, hogy azok hozatalánál az II.lető hatóságnak nem szabad hatósági körét áthágnia, ellenkező esetben rendelete vagy szabálya nem kötelező ; továbbá, hogy a törvényesség kérdésében a határozati jog, mindenik concret esetben a bíróságot II.leti. Ez utóbbi határozvány tulajdonképen csak ismétlése az 1869: IV. t. ez. 19. §-ának. De minthogy a rendőri törvénykönyv a kormányt és a törvényhatóságokat, valamint a városokat expressis verbis felruházza büntető szabályok alkotási jogával, nehogy ezen jog függetlennek és az ez által adott hatalom a törvényektől kiváltnak tekintessék, azért látszott szükségesnek — az alkotmányosságnak emiitett föltételét a 10. §-ban ismételni, II.letőleg az alkotmány és a jogrend egyik sarktételének, a kormány vagy más hatóság által alkotót büntető szabályok fölötti uralmát külön is kifejezni. De midőn az alkotmányosság követelményének az emiitett és nagy horderejű elv újabbi kijelentésével elég tétetett, egyúttal szükséges volt annak természetes határait is megvonni, és a törvény által adott hatalmi köröket, a félreértés, vagy túlterjeszkedés ellen, más irányban is biztosítani. Csakis a rendelet vagy szabály törvényessége fölöt II.letheti a bírót a határozat joga, nem pedig annak szüksége vagy czélszerűsége fölött. Ez utóbbi, kizárólag a rendeletet vagy szabályt kibocsátó, II.letőleg megerö'sitő hatóságok megítélésének tárgyát képezvén, a szükség vagy czélszerűség megitélése a bíróság hatósági körétől el van vonva, s ebbe nem vonható be a nélkül, hogy az administrate függetlensége ne veszélyeztessék, a nélkül, hogy a közigazgatás hatósági körének jogos gyakorlatában a birói hatalomnak alá ne vettessék. Ugyanezen szempont tette szükségessé a 10. §. második bekezdését is, mely intézkedés a 8. §. 2. pontjával és a 9. §. rendelkezésével szoros összefüggésben áll. A béltartalmára nézve törvényes, a hatósági kör túllépését nem tartalmazó, a jelen törvény által követelt formában kiadott és kihirdetett rendelet, a biró által föltétlenül alkalmazandó, valamint alkalmazandó általa a szabály is — ha az a 6. §-ban meghatározott eset kivételével — a belügyminister által megerősíttetett és ha az egyszersmind a ministeir rendeletekre nézve meghatározott, most kiemelt föltételeknek is megfelel. A benső törvényesség és a kihirdetés, a szabályokra nézve pedig ezeken fölül még a ministeri megerősítés azon kellékek, melyektől a rendelet és a szabály kötelező volta függ s melyek a biró által, mielőtt azt alkalmazná, megbirálandók. A törvényesség ezen elemeit II.letőleg, a határozati jognak a birói hatalom hatósági körébe való átadását az alkotmány, a hatalmak