Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.
Irományszámok - 1878-135
282 CXXXV. SZÁM. 46. §. Egy tiszti szobáért vII.ágitással, fűtéssel és bútorzattal együtt, huszonnégy óra tartamára vagy ezen belül a katonai igazgatás részéről következő megtérítések fizettetnek : a) Budapesten, továbbá az első öt lakbér* osztályzatba sorozott községekben : harminczöt krajczár ; 6) minden egyéb községben : huszonhat krajczár ; Az itt meghatározott megtérítési összegek azon esetben is mérvadók, ha az átvonulóbeszállásolásnál kivételképen irodák, iskolák, orszobák, a könnyű betegek számára való szobák, raktárak, letartóztatási helyiségek stb. igényeltetnek és engedtetnek át. A családtagok beszállásolásánál, a butor-többletért (45. §.) fejenkint: a) ponthoz, tiz krajczár, 6) » nyolcz krajczár téríttetik meg. Kocsiszínekért : a) ponthoz, hét krajczár, 6) > öt krajczár fizettetik, minden egyes kocsi után. 47. §. Az első módozat szerint házas altiszteknek és legénységnek nejei és az II.y házasságból származó, a szülők gondjai alatt álló gyermekek férjeikkel, II.letőleg apáikkal közös szállásra jogositvák. Ha ezek szolgálati tekintetből a családfőtől elkülönitve utaznak, őket a családfőéhöz hasonló beszállásolás II.leti s ezen beszállásolásért fejszám szerint, ugyanazon megtérítés fizetendő. A nők és gyermekek azonban a szállásadótól élelmezést nem követelhetnek. 48. §. Az altisztek és a többi legénység, valamint a lovak beszállásolásánál ugyanazon megtérítés fizettetik, mint az állandó beszállásolásnál. (31. §.) A megtérítési összeg kiszámításának, a fejek és beszállásolási napok száma alapján (46. §.) kell történnie. 49. §, A lovak számára az istállón kivül az istálló vII.ágitása, az istálló-eszközök és az alom is szolgáltatandók. Fegyver-gyakorlatok alkalmával előforduló csapat-összpontosításoknál, az alom-szalmát a katonai igazgatás szolgáltatja. A trágya azé, a ki az istállót átengedte. Ha az egyenkinti beszállásolásnál az alom-szalmát a szállásadó szolgáltatja, egy lóért egy napra egy krajczár felülfizetésben részesül. Ha azonban alom-szalma helyett falevél, vagy helyi szokáshoz képest más anyag «zolgáltattatik ki alom gyanánt, a felülfizetés csak 0.5 krajczárból áll.