Főrendiházi irományok, 1878. III. kötet • 99-148. sz.
Irományszámok - 1878-121
I 152 GXXI. SZÁM. állapítása fölött a bizottság, habár senki sem jelennék is meg, a távollévők részére kinevezendő gondnok meghallgatása után, érdemII.eg fog határozni. 12. §. A kitűzött határnapon az eljáró bizottság mindenekelőtt az érdekelt felekkel való egyezséget kisérli meg, mely ha létre jő, jegyzőkönyvbe veendő. Az egyezségnek nem sikerülése esetében, előbb a városi hatóságnak, azután sorszám szerint az érdekelteknek észrevételei vétetnek tárgyalás alá. Ezen tárgyalás alapján és minden esetben a helyszínén nyomban teljesítendő és jegyzőkönyvbe veendő szemle után, az eljáró bizottság határozatot hoz, melyben megállapítja, hogy a kisajátítási tervezet mely részben hagyatik helyben s viszont, mely részben s minő változást szenved. 13. g. Ezen határozat szóval rögtön kihirdettetik, és Írásba foglalva, az iratokhoz csatoltatik. Ha a határozat értelmében a telek más változtatást nem szenved, mint azt, hogy egy része valamely úthoz, utczához vagy nyII.vános térhez csatoltatik, és a teleknek a tulajdonosnál megmaradandó része azon méretekkel bir, melyek egy önálló teleknek, az épitési szabályok által megállapitott méreteinek megfelelnek, a határozat ellen jogorvoslatnak helye nincsen. Egyéb esetekben a meg nem elégedő félnek jogában áll, a határozat ellen, — felfolyamodását az eljáró bizottság elnökénél a kihirdetéskor szóval bejelenteni, vagy 24 óra alatt Írásban beadni. A bizottság elnöke a felfolyamodást, az összes tárgyalási iratokkal, a közmunka- és közlekedésügyi ministeriumhoz terjeszti fel. Ezen felfolyamodások felett a belügyi, közmunka- és közlekedésügyi és igazságügyi minis terek kiküldötteiből alakított állandó bizottság, legfelébb 8 nap alatt véglegesen határoz. 14- §• Ha a kisajátítási tervezetben, akár a felek megállapodása, akár a bizottság intézkedése s felfolyamodás esetében, a ministeri bizottság határozata folytán változások teendők, az eljáró bizottság ezek eszközlése iránt, minden késedelem nélkül intézkedik. Az ekkép elkészült tervezetet ezen szavakkal »egyesség« vagy »végérvényes határozat folytán megállapít tátott« hitelesiti, s a kir. törvényszékhez azonnal beküldi. 15. §. A megállapitott kisajátítási terv alapján, az abban felvett területeken az épités a törvényszék kártalanítási eljárása előtt is azonnal megkezdhető. Ha azonban az építkezés egy fenáüó építmény elbontását tenné szükségessé, ennek megkezdése előtt, az építmény és egyéb tartozékok megbecslése eszkőzlendő. E végből a kisajátító kérelmére, a kir. törvényszék három szakértőt nevez ki, kik az e czélra kiküldött bírósági tag által meghiteltetvén, ennek vezetése alatt a becslést foganatosítják s a becslevelct, mely indokolt beesőjüket tartalmazza, a kiküldött bfrósági tagnak átadják, ki ezt az eljárásáról felvett jegyzőkönyvvel együtt, a kisajátítási iratokhoz leendő csatolás végett, a kir. törvényszéknek bemutatja. Ezen becslési eljárás a kérelem beadásától számítandó nyolez nap alatt befejezendő