Főrendiházi irományok, 1878. II. kötet • 47-97. sz.
Irományszámok - 1878-47
% XLVII. SZÁM. 15 érkeznek, és ugyanazon kocsikon az ország belsejében oly helyre szállíttatnak , hol a kezelésre jogosított vám- vagy adóhivatal létezik, a határszélen való bevallástól, lerakástól és átvizsgálástól, valamint a csomózártól felmentendik, a mennyiben az illető árúk a rakjegyzékek és fuvarlevelek átadása által bevitelre bejelentetnek. Oly árúk, melyek szabályszerííleg lezárható vasúti kocsikban valamelyik szerződő fél területén átrakodás nélkül a másiknak területéből kivitetnek, vagy oda bevitetnek : a bevallástól, lerakodástól és átvizsgálástól, valamint a csomózártól ugy az ország belsejében, mint a határszéleken menten hagyandók, a mennyiben azok a rakjegyzékek és fuvarlevelek átadása által átvitelre bejelentetnek. A fennebbi határozatok alkalmazásánál azonban feltételeztetik, hogy az érdeklett vasúti igazgatóságok a kocsiknak az ország belsejében levő elintéző hivatalnál, vagy a kiviteli hivatalnál sértetlen zárral és kellő időben megérkezése iránt felelősséget vállaltak. A mennyiben a szerződő felek egyike a vámkezelés tekintetében más államokkal az itt említetteknél nagyobb könnyítéseket állapított volna meg, e könnyítések a másik féllel való forgalomnál is a kölcsönösség feltétele mellett alkalmazást találnak. XXV. czikk. A magas szerződő felek kölcsönösen megengedik egymásnak, hogy a másik fél mindazoD kikötőiben és kereskedelmi piaczain, a hol valamely más állam konzulai működésre bocsáttatnak, ilyeneket szintén nevezhessenek; le passage des wagons, les Hautes Parties contractantes exempteront de la déclaration, du déchargement et de la révision à la frontière, ainsi que du plombage, toutes les marchandises qui arriveraient en wagons plombés selon les réglements en vigueur, et qui seraient destinées à être conduites, dans ces mêmes wagons, à un endroit, à l'intérieur du pays, où se trouve un bureau de douane ou de finance autorisé au traitement des expéditions, pourvu toutefois que ces marchandises soient déclarées, à l'entrée, par des listes de chargement et des lettres de voiture. Les marchandises qui, sans être déchargées, passent en transit, dans des wagons propres à être plombés selon les réglements, sur le territoire d'une des deux Hautes Parties contractantes, en venant du territoire de l'autre, ou y étant destinées, seront exemptées de la déclaration, du déchargement, de la révision et du plombage, tant à l'intérieur qu'aux frontières, pourvu qu'elles soient déclarées, au transit, par des listes de chargement et des lettres de voiture. L'application de ces dispositions est, cependant, subordonnée à la condition que les administrations des chemins de fer respectifs soient responsables de ce que les wagons arrivent au bureau d'expédition situé à l'intérieur du pays, ou à celui de sortie, en temps opportun et avec les scellés intacts. Toutes facilités plus grandes que celles précédemment dénommées, qui viendraient à être, accordées, par l'une des deux Hautes Parties contractantes, à des tiers Etats, quant à l'expédition douanière, seront appliquées au commerce de l'autre Partie contractante, pourvu que celle-ci accorde la réciprocité. Article XXV. Les Hautes Parties contractantes s'accordent réciproquement le droit de nommer des Consuls dans tous les ports et places commerciales des pays de l'autre Haute Partie contractante, dans lesquels sont admis des Consuls d'un tiers Etat.