Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
CCCXXI. SZÁM. 85 De ebből következik, hogy ámbár valamely szövetségi állam polgára Poroszországban a kivándorlás közvetítési ipart átaiában űzheti a nélkül, hogy ellenében nem porosz minőségét felhozni lehetne, ezt mégis csak azon feltételek alatt teheti, melyeket az érvényben maradt 1853. évi május 7-ki törvény állapit meg. Ehhez megkívántatik, hogy az illetőnek Poroszországban lakhelye légyen és hogy az ezen lakhelyen illetékes porosz kerületi kormányzóságtól a kérdéses czélra nyert engedélyivel birjon. Ez kétségtelen folyománya az idézett törvény 1., 2. §§-ainak, és ezt folyamodó maga is elismeri. De tényleg meg van állapítva, hogy neki Poroszországban nincs lakhelye, és hogy nem bír porosz kormány hatósági engedélyivel. A folyamodónak Hamburg szövetséges állam részéről adott engedély tehát Poroszországra nézve közönyös, és azért elégtelen arra, hogy a vádbeli cselekmény büntetlenségét támogassa, minthogy e cselekmény épen Poroszországban nélkülözi a törvényes minősitvényt. Egyebekben a tényállásnak az alsóbb birák általi végmegállapitása az idézett törvény alkalmazásba jött 10 §-a minden lényeges követelményének megfelel és az itéletileg kimondott büntetés is a törvényes határok között maradt. % Észrevételek az „Archiv für preussisehes Strafrecht" XVIII. kötetében 248—261. lapon ily czím alatt: „A szerződés bírósága mint a bűntett elkövetésének helyi bírósága a nemzetközi jog terén" megjelent értekezéshez. Wächter, titkos tanácsostól, Lipcséből. Ön értekezéséből az tűnik ki, hogy önnek a kir. legfőbb törvényszék 1870. évi február 23-án kelt ítéletének és az ezt megelőzött első- és másodbirósági ítéleteknek helyessége iránt lényeges aggodalmai vannak. Teljesen egyetértek önnel, de csak röviden adhatom elő azon érveket, melyek engem hasonló eredményre vezettek. Az illető szerződések által megállapított kötelezettség helyének, valamint a szerződések magánjogi részére alkalmazandó helyi jognak kérdését a fenforgó eset eldöntésénél mellőzhetjük, minthogy ebben a porosz bíróságoknak csupán bűnügyi illetőségéről van szó, erre nézve pedig az érintett kérdés nem irányadó. Lehet ugyan olyan eset is, melyben mindkét kérdés, t. i. úgy a magán-, mint a büntető jogi kérdés tekintetében ugyanazon hely a döntő, a mint ez épen a szóban forgó ügyben is előfordul (lásd alább II. sz.), ez azonban csak véletlenség. Egészen különbözők azok az elvek, melyek az érintett két kérdésre nézve irányadók, — oly elvek mindazonáltal, melyek a concret eset körülményeihez képest ugyanazon eredményre vezethetnek. A kérdés tehát az, hogy a porosz törvény alapján, mely az illető szerződések megkötését büntetendő cselekménynek nyilvánítja, a külföldön lakó L. vádlottat (az ez idő szerint még fennálló jog értelmében ily bűnfenyitő ügyekre nézve Hamburg Poroszországgal szemben külföldnek tekintendő) a porosz bíróságok bünvizsgálat alá vonhatják-e s a porosz törvények szerint in contumatiam elitélhetik-e. A porosz büntető törvénykönyv külföldiekkel szemben a területiség elvét (Territorialitäts-Princip) alkalmazza, mert Poroszországban külföldiek ellen, a törvénykönyv értelmében, (igen kevés kivétellel) csak oly büntettek miatt lehetett vizsgálatot indítani s büntetést szabni, melyeket porosz területen követtek el; de nem olyan bűntettekért, melyek külföldön lőnek elkövetve. Jelen esetben tehát csak az a kérdés: vájjon az 1853. évi május hó 7-én kelt porosz törvény 10. §-ában bűnösnek nyilvánított cselekményt L. vádlott porosz terleten követte-e elf A kir. legfőbb törvényszék Ítélete, ép úgy mint a két alsó biróság ítéletei, abból indulnak ki, hogy ezen kérdésben az a hely bír döntő jelentőséggel, a melyen a porosz törvény szerintt
