Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
38 CCCXXL SZÁM. ÏJI. A 10 évnél hosszabb büntetéssel, ugy a testi, mint lelki állapot tekintetében egybekötött befolyások a rendelet átalános megjegyzéseiben oly találóan vannak kiemelve, hogy •azokhoz a dolog lényegére nézve nincs mit hozzátenni. Mert az én, csaknem teljes 30 évi fegyintézeti szolgálatom alatt szerzett tapasztalataim engem szintén azon meggyőződésre vezettek, hogy a 10 évet meghaladó fegyházbüntetés az egyhangú, öröm és élvezet nélküli fogsági élet mellett, az anyagi és szellemi jólétre irányzott minden kitelhető gondoskodás daczára is mindkét irányban a leghátrányosabb befolyást gyakorolja. Ezen káros hatás első sorban az egészségnek többé kevésbé és pedig rövid idő múlva külsőleg is észrevehető megrenditésében és ezzel kapcsolatban a testi erőnek szemmel látható fogyásában nyilvánul. És ép oly féíreismerhetlenül és legrövidebb idő alatt nyilvánul az, a test és lélek közötti szoros kapocsnál fogva, a fegyencz egész lelki állapotán. A mint a test ruganyosságát elvesztette, az egész lelki és kedélyálíapotban is feltűnő fásultság áll be, a mely viszont a meggyengült testi erő fentartását, illetőleg felelevenítését megbénítja. Innen van aztán, hogy az administratio által a legkiterjedettebb mértékben tett, lehetőleg az illetők egyéniségéhez alkalmazott és sajátságos viszonyaikat számbavevő, minden intézkedésnek és minden fáradozásnak daczára, az ily foglyokon, igen korán — s épen tekintettel a hosszú tartamú és mintegy végnélkülinek tetsző büntetésre, gyakran nagyon is rövid idő alatt — oly csüggeteg, levert, bátortalan, sőt nem ritkán a kétségbeeséssel határos hangulat vesz erőt, hogy sok esetben semmi módon sem sikerül őket ismét feleleveníteni és beléjük maradandóan lelki erőt, vigaszt és reményt önteni. A hosszú tartamú büntetésre itélt foglyok közül csak nagyon kevesen maradnak mentek a fennebbi befolyásoktól és csak is olyanok, a kik nem csak különös erőteljes egészséggel, hanem azonkívül még vagy kiváló szellemi erővel és akaratszilárdsággal birnak, avagy azok közé tartoznak, a kik többé kevésbbé szellemtelenek és akaratnélküliek és azért úgyszólván csak vegetálnak. Leginkább bizonyítja ezt épen a szóban lévő hosszú tartamú büntetésre ítéltek osztályánál előfordult halálesetek rendkívül nagyszáma: 23*6 százalék; mig az 1852—1868. közötti időszakban a foglyok átalános halandósága csak 2*9 százalékot tön. Eme foglyok nagy része bizonyára nagyobb életkort ért volna el, ha épen büntetési idejük végét nem oly messze távolban látták és elérhetlennek nem tartották vala. Hogy ily tünemények a bűnhődéssel kapcsolatos javítási czélra nem kevésb.bé káros hatással vannak, eléggé világos. Nemcsak hogy ily körülmények között a legjobb szándék nagyon gyakran ismét megingattatik s a javulási irány meg nem erösbödhetik és meg nem szilárdulhat, ha ilyetért foglyoktól emberi számítás szerint meg van vonva a közelebbi kilátás arra, hogy jó szándékukat a börtön falain kívül is valósithassák; minek folytán az ily helyzetben lévő fegyenczet egy bizonyos, mindinkább túlsúlyra vergődő közönyösség és érzéketlenség szállja meg, a mely öt minden benső felemelkedésben és a jóhoz való tartós ragaszkodásban gátolja: — hanem az ily fogoly végre elveszti még minden erélyét is, mely szükséges volna arra, hogy szabadságának visszanyerése után — ha azt egyátalában eléri — saját lábán megállhasson és önállóan megkereshesse kenyerét ; ezen erkölcsi ellankadás mulhatlan következménye lévén az egész börtönéletnek, annál nagyobb mérvben áll be, mentül tovább tart a büntetés, és mentül több büntetés előzte már meg azt. Mindezen hatalmas erővel reájuk nehezülő külső viszonyoknak — a melyek nem gyéren a legkellemetlenebb és legsúlyosabb természetűek — a kérdéses fegyenczek nem birnak ellentállni, és ekként gyakran csakis ezen okból újra a bűnös életnek esnek martalékul.
