Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
CCCXXI. SZÁM. 201 bios die allgemeine Regel des Erwerbs anzuwenden wäre, der animus possidendi allein hinreichend sein, den Repraesentanten zum Besitzer zu machen." Ezt ostromolja a nagynevű tudós, mind az ingatlan, mind pedig az ingó dolgokra vonatkozólag; különösen az ingókra vonatkozólag ismétli azon szabályt, mely szerint „nemo sïbi causam possessionis mutare potest," s a római törvény több helyére hivatkozva, ezekből vonja le a következő határozott eredményt: „dazu aber, (dass der Bepraesentant als Besitzer gelte), folglich auch zu diesem Erwerbe des Besitzes ist contrectatio nöthig, d. h. körperliche Berührung der Sache. Ezen kérdéshez is — bármily nehéz és vitás legyen az: a sikkasztást illetve, fontos következmények tapadnak. Az, hogy sikkasztás forog-e fenn, ha valamely ingó dolog az ennek átvételénél megállapított időben nem adatott vissza a tulajdonosnak, vagy az egyébként jogosítottnak: sok esetben csak ezen kérdés mikénti megoldása alapján lesz öntudatosan megítélhető. A kérdésben tehát a bűntett léte vagy nem léte, a bűnösség vagy fölmentés nagy horderejű előföltétele rejlik. Egyátalán, a mint a legnehezebbek, ugy következményeikben a legvégzetesebbek azon vitás kérdések, melyekben a kötelmi jog megsértése kétségtelen, s a kérdés csak az: hogy az eset, a sikkasztás tényálladéka alá foglalható-e? Ily kérdések körül szükséges leginkább, hogy a biró ellenőrizze saját erkölcsi érzületét, nehogy büntetendő cselekménynek mondja ki a tettet, mely kétségtelen jogtalanságot képezhet, s világos megkárosítást eredményezhetett: de a büntettek sorába csak egyik vagy másik elemnek helytelen tágítása által lenne beilleszthető. A kereskedő bizományosa, a ki a bizományban kapott árúkért bevett összeget elsajátítja: sikkasztást követ-e el? A kérdés megoldása attól fiigg, hogy a bizományos tulajdonába mentek-e át a neki átadott árúk, és igy ő csupán adósa lett-e a mégbizónak ? avagy fenmaradt-e a megbizó tulajdoni joga, s a bizományos ez utóbbinak nevében, s mint ez utóbbinak tulajdonát birta-e azon árúkat? Számos tudóst foglalkoztatott ezen kérdés, s különösen Németországban több legfelső bíróság ellenkező irányban határozott. Míg ugyanis a drezdai legfelsőbb törvényszék következetesen érvényre emelte az elvet, hogy a tulajdoni jog a bizományosra ment át, s hogy a megbízót csupán követelési jog illeti azok áráért épen ugy, mint az eladó csak a vételárt, a kölcsönző csak a kölcsönadott pénz visszafizetését követelheti : a berlini legfelsőbb törvényszék az ellenkező nézetet állapította meg, indokul felhozván hogy : „ azon kötelmi viszonynál fogva, mely a megbizó és a bizományos közt létez, ez utóbbi nem tekinthette magát tulajdonosnak. u Egy nagy kitüntetésben részesült munkának szerzője azt állítja, hogy a német birodalmi büntető törvénykönyv létrejöttétől fogva a berlini legfelsőbb törvényszék is eltért előbbi elvétől. A mi álláspontunk szempontjából a tulajdonjog kérdése el van döntve a kereskedelmi törvénykönyv 368—371. §. által: de a cselekmény büntetlen még sem marad; mert habár nem képez sikkasztást: de mindenesetre mint hűtlen kezelés a 347. §-ban büntetéssel sujtatik. Nem örvendetesebb a helyzet a csalás és a hamisítás tekintetében sem; sőt talán épen a csalás bűntette az, melyre vonatkozólag a theoria legtevékenyebb az új és új elvi szempontok felállításában, s az eddigiek hibáinak kimutatásában. A mit a doctrinának és a praxisnak a büntetendő cselekvények e csoportja körüli állapotáról mondtunk ; a mit a fennebb — csak néhány jelenségében nyilvánuló bizonytalanságokból és vitás kérdésekből mindenki levonhat: azt, a tudós komolyságával, de egyszersmind a leverő tudat keserű érzetével tükrözi vissza Schütze a következő szavakkal: „Es mag Zweifel erwecken an den Beruf unserer Zeit zur Strafgesetzgebung, wenn man sfreht wie eben die Delikts g attung, welche die weitaus häufigsten Strafthaten des heutigen Rechtslebens befasst, durch die schwankendsten Begriffsmerkmale sich auszeichnet. FOEENDI IROMÁNYOK. VII. 1875/8. 26
