Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

198 CCCXXI. SZÁM. Nem itt a helye a lopásnál és a sikkasztásnál megkívántató dolus irányát és foglalatját taglalni; most csak a tény említtetik fel: hogy a német tudósoknak annyi kitűnősége, a mennyi a büntető jogtudomány reformja terén csaknem egy század óta a legbámulatosabb tevékenységét fejtette ki, s kiknek a világ a helyes felismerés és megállapítás számos eredményét köszöni: e bűntettre nézve nem volt szerencsésebb, mint a többi nemzetek, ámbár Kliennek 1806-ban irt, s mai napig is nagybecsű műve a lopás bűntettének revisiójáról, és Biernbaumnak, Wächternek? valamint Mittermaiernek későbbi, igen jelentékeny értekezései, nemcsak átfoglalták az egyes kérdéseket, hanem a megoldást — több tekintetben nagy sikerrel meg is kezdették. Az északnémet szövetség parlamentjének tárgyalásaiból egyébiránt tudjuk : hogy a 242. §-ban foglalt fogalommeghatározás nem azért vétetett át változatlanul a porosz büntető törvénykönyvből, mert tüzetesnek és kimerítőnek ismertetett volna el ; sőt ellenkezőleg annak hiányos volta köztudomású volt: hanem átvétetett csupán azért, mert mint Schwarze mondja — az ő általa javaslatba hozott meghatározás sem felelt volna meg minden kelléknek, „s nem volt bizonyíték aziránt, hogy a régi controversial^ megszűntével nem fognak-e újak teremtetni?" Még nagyobb a határozatlanság és a bizonytalanság a sikkasztás tekintetében ; sőt különösen e körül merül fel egész serege a kérdéseknek, melyekre nézve a legilletékesebb helyeken is hasztalanul keresünk egyöntetűséget, határozott és minden kételyt kizáró megállapítást. Már maga azon tény, hogy a franczia, a belga, s a jelenleg hatályban levő olasz, valamint az ezek után képzett büntető törvényvkönyvek a tulajdonképeni sikkasztást nem ismerik, s a birtokostól a visszaadás vagy helyettesítés határozott föltétele mellett átvett idegen ingó dolog, fölötti jogellenes rendelkezést a bizalommal való visszaélés — „Abus de la confiance" — és igy a csalás — „Delle truffe, apropriazioni indébite, ed aítri Specie CÍi frode" — szempontja alá helyezik : már ez igen lényeges különbséget állapit meg, ezen és a német büntető törvényköuyv

r valamint az előbbi német államok büntető törvényvkönyvei ide vonatkozó részének nemcsak alapfelfogásában, hanem horderejében is. Ez által vált lehetővé, hogy a cselekmény, mely Németországban, s az előbbi német államokban, valamint nálunk is kétségtelenül mint sikkasztás büntettetett volna : Francziaországban nem tekintetett büntetendőnek. Mi bizonyosabb mint az, hogy az^ esetben, ha valaki valamely ingó dolgot másnak, meghatározott használatra kölcsön adott (a fungibilis és non fungibilis, valamint a helyettesíthető vagy nem helyettesíthető dolgok közötti különbség itt mellőztetik,) s a kölcsönvevő azon dolgot jogellenesen eladta, árát saját czéljaira felhasználta — mi bizonyosabb, mint az, hogy azon egyén a mi jogi felfogásunk és gyakorlatunk szerint sikkasztásban bűnösnek mondatnék ki. Joggyakorlatunk számtalan esetét idézhetnők, melyekben kivétel nélkül egyaránt kimondva találjuk az emiitett cselekménynek büntetendő természetét. És ezzel ellentétben Hélie után tudjuk, hogy a franczia biróságok ily esetekben, mindig felmentették a tettest, azon oknál fogva : mert a mint a bordeauxi törvényszék egyik Ítéletének indokaiban kifejezte — „cette action quoique fort immorale sans aucun doute, ne constitue point un voI

r mais un simple commodat; que le plaignant a livré lui-même ses outils au prévenu, d'oa suif* qu'il n' y a pas de soustraction, et conséquemment pas de vol; queV inexécution du contrat ouvre une action en dommages intérêts, mais ne saurait transformer en soustraction frauduleuse la remise libre et volontaire de la chose demandée à titre de prêt.

11 Meg kell azonban említenünk, hogy a bordeauxi törvényszék által kimondott elv, — a mennyiben abból a cselekmény büntetlensége származtatott — ma már, és pedig a Code 408-ik czikkének 1863-ban másod izben eszközlott módositása után a törvénynyel nem íámogattatik. A törvénykönyvek, melyek általános fogalommeghatározás alá foglalják a sikkasztást — s ha az olasz törvényjavaslat törvénynyé válnék, ez is, daczára, hogy az elnevezésre nézve eltér, ezek közé lenne sorozandó — csaknem kivétel nélkül megegyeznek abban: hogy a sikkasztás, a mástól jogosan, de visszaadás vagy helyettesítés terhe mellett átvett idegen ingó dolog eltulajdo-