Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
196 CCCXXÍ. SZÁM. Ez utóbbi jelleg csak is azon vonatkozásban található fel, melyben azt a mi törvényjavaslatunk formulázza. Nem a vagyoni érdek : hanem a család vagy tagjának jó hírneve képezi & védelem objectumát. E szempontból tekintve a kérdést: a cselekmény a személy elleni büntettek és vétségek sorába tartozik, és közel rokonságban van: a levél- — és távsürgönytitoknak megsértésével. E rendszert fogadta el a javaslat, s ez még élesebb kifejezést nyerend: ha a XXIII. és XXIV. fejezetek száma és helye felcseréltetvén, a XXV. fejezet közvetlenül a levél- és távirati titok megsértéséről szóló fejezet után fogna következni. Az érdek, melynek oltalmát a törvényjavaslat a 321. §. által maga elé tűzte: követeli — hogy a szakasz hatálya — a titoktartásra kötelezett személyek segédeire kiterjesztessék. Ezek főnökeik melletti alkalmazásukkal magukra vállalják a kötelezettséget — hogy a főnökeikre nézve fennálló törvényekhez alkalmazkodnak, a titoktartást tehát tőlük is lehet követelni, s ha azt az emiitett irányban megszegték: jogosan éri őket a büntetés. Ezen intézkedés nélkül a törvény hatálytalan lenne; mert végre a családra nézve nincs különbség abban — akár a közjegyző, vagy a gyógyszerész — akár segéde teszi tönkre jó hírnevét. Természetes, hogy a titoktartás kötelezettsége, csak azon esetekre nézve állhat fenn, a melyekre nézve a törvény ellenkezőt nem rendel. Az orvost, a szülésznőt illetőleg, fenforoghatnak esetek, melyekben ezek kötelesek a hatóságnál feljelentést tenni, habár ez által azon család jó hirneve szenved, mely hozzájuk bizalommal fordult és segélyüket igénybe vette. Ide tartozik — a magzatelhajtás, a mit az orvos — habár a segélyét igénybevevőtől tud is meg, vagy ennél észlel: köteles a hatóságnak feljelenteni. Ily esetben nem a titok felfedezése, hanem annak elhallgatása képez az orvosra nézve büntetendő cselekményt. Mennyiben köteleztetik az ügyvéd oly ténykörülményekre nézve, melyek állásánál fogva jutottak tudomására — a bíróság felhívása folytán mint tanú vallomást tenni: erről a bűnvádi eltárás tartalmazza a megfelelő intézkedést. A titok jogtalan megsértésének büntetése — a cselekménynek aránylag nem nagy bűnösségéhez képest: vétségnek minősíttetett, s büntetése 3 hónapig terjedhető fogházra és 1000 frt pénzbüntetésre tétetett. A pénzbüntetés — ezen, csakis fecsegési hajlamból és meggondolatlanságból, és nem ártani vágyból származó cselekményt illetőleg, különösen hatályos büntetésnek mutatkozik. A vagyon elleni bűntettek és vétségek. A bűntettek és vétségek külön csoportjai közt alig van egy, mely annyi és annyira bonyolódott kérdésnek felemlitését, annyi elem tisztázását, s annyi controversia elintézését tenné szükségessé, mint a vagyon elleni bűntettek és vétségek. Sajátságos és fölötte szomoritó tény, hogy épen ezen cselekmények körül — melyek a bűnvádi törvénykezés tárgyainak legnagyobb részét képezik, merül fel a legtöbb kétely, uralkodik a legtöbb eltérés, s nyomulnak az előtérbe azon legintrikátabb viták, melyeket ma sem intézett el a tudomány, melyekre nézve a legváltozatosabb — sőt a legellenkezőbb eszméket látjuk felmerülni a literaturában, érvényre emelve a büntető törvényekben, s melyek iránt — a legelőrehaladottabb országok joggyakorlata mai napig is ingadozást, s nem ritkán egy és ugyanazon legfelsőbb bíróság határozatai éles ellenmondásokat tüntetnek elénk. A tudománynak — ezen materia körüli nem örvendetes állását tükrözi vissza az 1859. évi olasz büntető törvénykönyv, mely a lopás ismérveinek meghatározását egyedül azon okból mellőzte, mert az addig ismert meghatározások bizonytalanságra és kételyekre vezettek. Az, ki szakszerüleg nem foglalkozik a büntető jogtudománynyal, alig képes felfogni, hogy azon kérdés: mi a lopás? s mik annak szellemi és anyagi constitutiv elemei? ma sincs vitán kivül helyezve*
