Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.

Irományszámok - 1875-321m

M OCCXXI. SZÂM. èzen érdekes műnek sorsa, nem tudjuk. Az utóbbi bizottság javaslatában teljesen megszüntette a halálbüntetést és egy tagja sem szólalt fel ezen megszüntetés ellen. A képviselőházban azonban néhány szónok által élénken megtámadtatott, de többek által annál élénkebben támogatta« tott az eltörlés. És nevezetes dolog, a ház nagy többsége a halálbüntetés eltörlése mellett Szavazott, alig egy negyed része a képviselőknek védte annak fentartását. A tárgyalások, melyek ez alkalommal folytak, fölötte tanulságosak és nem kevésbé érdekesek, mint azon viták, melyek ugyané kérdés fölött más országok törvényhozó kamaráiban folytak, még Angliát és Amerikát sem véve ki. Ezen tárgyalások magas fogainat adnak azon tagok képességéről és nagyszerű ismereteiről^ a kik azokban részt vettek. Sajnáljuk, hogy nem nyújthatjuk kivonatát ezen hosszú vitáknak, melyeknek olvasása — megvalljuk — reánk nagy benyomást gyakorolt. Csak két ténynek jelzésére szorítkozunk. Az első az, hogy valamennyi egyházrendi képviselő a halálbüntetés eltörlése mellett szavazott. Ugyanezen tünemény adta elő magát a württembergi kamarákban. A magyar clerus kijelenté, hogy ő papi működésénél fogva ellene a halálbüntetésnek. „Mint ember, mint keresztény, mint a vallás szolgája — monda a clerus egyik tagja — megemlékezvén a megváltó ezen szavairól ; Nolo mortem peccatoris, sed ut convertatur et vivat, kivánom, hogy a bűnös ne szenvedje a halálbüntetést, hanem hogy javuljon meg és váljék hasznos tagjává az emberiségnek. Önök a javitó rendszert akarják elfogadni — úgymond egy másik egyházi férfiú — de akkor ne feledjék, hogy ezen rendszer elvei megállapittattak és gyakoroltattak az egyház által, a mely iszonyodik a vértől »és legyenek következetesek önmagukkal, kitörülvén törvényeikből a halálbüntetést.« A másik tény a következő. Szemere képviselő egy nevezetes beszédében hivatkozott Belgium példájára, annak bebizonyításául, hogy a halálbüntetés eltörölhető a közbiztonság veszélyeztetése nélkül, mert a tapasztalás megmutatta, hogy 1829-től 1834-ig, mely időszak alatt a halálbüntetés tényleg megvolt szüntetve, a súlyos büntettek száma jelentékeny mérvben alább szállt. Olaszország. A halálbüntetés fentartatott a következő új büntető codexekben, úgymint a nápolyiban (1819), a parmaiban (1820), a pápai tartományokéban (1832) és a sardiniaiban (1839); de ezen büntetésnek alkalmazása azokban kisebb számú bűntettekre van szorítva mint az 1810-ki franczia codexben. A három elsőben foglaltatik egy intézkedés, mely megérdemli, hogy valamennyi törvényhozásba felvétessék és ez az, hogy nem szabad halálra Ítélni oly egyént, a ki a 18-ik évet még be nem töltötte. Sőt a római tartományok büntető codexe a lefolyt 20-ik évet követeli, hogy a halálbüntetés alkalmaztathassék a bűnösre, a ki különben életfogytiglani fogságra Ítéltetik. Ezen intézkedés nem foglaltatik a sardiniai codexben, hanem a halálbüntetés kimondása a magán személyek ellen elkövetett némely bűntettekre nézve a bíró belátására van biz va, más esetekben pedig felhatalmaztatik a biró, hogy a halálbüntetést a közvetlenül következő alsóbb fokú büntetéssel helyettesítse, ha enyhítő körülmények forognak fenn. Európának és Észak-Amerikának összes codexei között a sardiniai a legszigorúbb. A mi a halálbüntetést illeti, ezzel abban gyérebben találkozhatni, mint az 1810-iki franczia codexben, de mégis fel van véve ezen új codexbe, mely azt huszonnégy czikkben mondja ki. A politikai bűntettek tekintetében a császári codex szolgált mintául a turini törvényhozónak. Egyszerű szövetkezés a kormány ellen halálbüntetést von maga után. A gyújtogatás, a fegyveres kézzel való tolvajlás, ha a tolvaj megsebesített vagy csak bántalmazott is valakit, egy apáczán elkövetett erőszak stb. halállal büntettetik. Bárha a forradalom, mely ezen országban ledöntötte az absolutismust, daczára a fennálló halálbüntetésnek, ezen elavult törvényhozás reformját eredményezné. , • .