Főrendiházi irományok, 1875. VII. kötet • 321-322. sz.
Irományszámok - 1875-321m
150 CCCXXI. SZÁM. czia Code a legilletékesebb férfiak által megtámadtatott azért : mert határozott időt nem jelölt meg, mely idő alatt a gyermek megölése infancitide-t képez. Ebben úgy, mint sok más kérdésben igen terjedelmes búvárlatok tétettek az olasz törvényjavaslat előkészítésénél]; s mi helyesen véltünk eljárni: midőn az ennek 367. czikke 2. pontjában meghatározott időtartamot fogadtunk el. Különben is nem állapittatik meg büntetlenség : hanem 5 évig terjedhető börtön, a minek minimuma és maximuma közt — még az esetre is fel lesz található az arányos büntetés, ha talán — a nő lelkületének a tett napján legmagasabb fokú izgalma — később csendesebbé vált. Normális nyugalomról ugyanis — a szülést követő 5 nap alatt alig lehetne szó. A 274. §-hoz. A teherben levő nő, a ki méhmagzatát szándékosan elhajtja vagy megöli, ha házasságon kivül esett teherbe 2 évig terjedhető börtönnel, ellenkező esetben pedig 3 évig terjedhető börtönnel büntetendő. Az abortio körüli nézeteltéréseket nem tartjuk szükségesnek bővebben taglalni; csupán azt emiitjük meg : hogy régibb criminalistáink Bodo, Huszthy s Vuchetich is, a külföldiek — s különösen a Carolina nyomán — mindennemű abortiot és igy a nem élő méhgyümölcs elhajtását is büntetendőnek állítják. A mi javaslatunk ettől eltér. Mi csakis a magzat elhajtását, vagy megölését kívánjuk büntettetni. A súlypont — a „magzat" szón van, melynek — a szakférfiak általános tanítása szerint a fogantatás perczétől élete van, mely habár nem önálló : de mégis élet. Azon cselekmények tehát, melyek a méhmagzat ellen irányozvák : annak életét támadják meg, mihez képest a magzatelhajtásnak tárgya első sorban az emberi elet. így fogták ezt fel az újabb kor jogtudósai — Oppenhqf, Goldammer, Schwarze, Hälschner, Berner, Holtzendorf— s ugyanezen nézetnek hódoltak a szász és német büntető törvénykönyvek. Ezen felfogás szerint a cselekvénynek a méhmagzat élete ellen kell irányozva lennie, és e szerint szükséges, hogy méhmagzat, még pedig élő méhmagzat létezzék. A hol csak méhüszög van, ott a méhmagzat megölése ép oly kevéssé jöhet szóba, mint azon esetben, ha a méhmagzat már a szerek alkalmazása előtt megszűnt élni, vagy ha a korai szülés után is tovább él. A méhmagzat megölése vagy még az anya méhében eszközölhető, vagy a korai szülésnek lehet eredménye, mit javaslatunk akként fejez ki: „elhajtja vagy megöli." Mindkét esetben azonban az elhalálozásnak, az erre irányzott cselekmény eredményének kell lennie; mert ha a halál nem a mesterségesen előidézett korai szülésnek volt okozata, vagy ha a méhmagzat nem a szerek alkalmazása következtében halt meg az anya méhében: a cselekmény legfeljebb kisérlet leend. * A magzatelhajtásnak szándékosnak kell lenni, — mert ha az anya gondatlanságból követ el olyas valamit, a mi abortiot idéz elő: e miatt őt felelősségre vonni nem lehet. A méhmagzat nem igényelhet nagyobb óvatosságot, mint a mennyivel az anya önmaga iránt viseltetik. Ha pedig egy harmadik követ el az anya ellen ilynemű vétkes cselekményt, akkor is — a magzat elhajtására vagy megölésére irányzott szándék hiányában — legfeljebb az anyának megsértése jöhet tekintetbe, s az abortálás, csak a sértés súlyát fogja növelni. A teherben levő nő . . . ha házasságon kivül esett teherbe: 2 évig terjedhető börtönnel, ellenkező esetben pedig 3 évig terjedhető börtönnel büntetendő. Javaslatunk ezen cselekménynél is különbséget tesz a házasságban való lét, s a házasságon kivüli állapot között. Az indokok itt is ugyanazok, melyek a 268. és 273. §§-nál felhozattak, s ezeknek alapján javaslatunk itt is az emiitett különbség szerint állapította meg a büntetés fokozatait. A mig a házasságon kivül teherbe esett nőnek magzatelhajtási bűntettét 2 évig terjedhető börtönnel rendeli megbüntettetni: addig a házasságban teherbe esett nőnek ugyanazon bűntettére 3 évi börtönbüntetést szab ki. Ezen intézkedés által elfogadtuk az 1843. évi magyar javaslat által is elfoglalt álláspontot, mely a büntetésfokozást szintén ugyanazon alapon eszközölte.
