Főrendiházi irományok, 1875. IV. kötet • 159-239. sz.

Irományszámok - 1875-177

40 CLXXVII. SZÁM. H. §. A társulat köteles azon felül összes könyveit, számadásait, szerződéseit s egész irattá­rát, valamint a vasút építésére vonatkozó összes terveket s vonalainak kiegészítése czéljából tett összes előmunkálatokat a kormánynak szintén külön kárpótlás nélkül átszolgáltatni. 12. §. A társulat elismeri, hogy jelen egyezmény által a keleti vasút engedélyezéséből s építéséből a kormány ellen netán támaszthatni vélt minden néven nevezhető igényei teljes kielé­gítést nyertek s hogy az ezen ügyletekből eredhetett minden további kártalanítási igényekről végkép lemond. 13. §. Jelen szerződés a társulatra nézve azonnal érvénybe lép, mihelyt azt a legközelebb megtartandó rendkivüli közgyűlés helybenhagyta, a kormányra nézve pedig akkor, ha az e rész­ben még a jelen ülésszakban benyújtandó törvényjavaslat törvényerőre emelkedett. Kölcsönösen megállapíttatik egyébiránt, hogy a mennyiben a társulati közgyűlés vagy a törvényhozás e szerződést meg nem erősítené, egyik fél sem lesz jogosítva a szerződésből valamely jog vagy követelés elösmerésére következtetést vonni s egyátalán a szerződést köve­teléseinek alapjául venni. H. §. Ezen szerződés két példánya, melyek egyike a kormány, másika a társulat kezeiben marad, bélyeg- s illetékmentes. Budapesten, 1876. január hó 20-án. Széli Kálmán s. k., magyar kir. pénzügy minister. Péchy Tamás s. k. ? közmunka- és közlekedési magyar kir. minister. A magyar keleti vasút igazgató-tanácsa nevében : B. Vay Miklós s. k., Gróf Dziednszzycki Ede s. k., Dr. Herz Vilmos s. k. Molnár Aladár s. k., a képviselőház jegyzője.

Next

/
Oldalképek
Tartalom