Főrendiházi irományok, 1875. IV. kötet • 159-239. sz.

Irományszámok - 1875-217

316 CCXVII. SZÁM. 2584. Az előirányzat nélküli kiadások IV. fejezet : Pénzügyministerium 10. czím : „Pest­fiumei hajógyár vétele" tételnél elnök bejelenti, hogy Lónyay Menyhért gr. kérvényét, melyet azon idô'ben, midőn képviselő nem volt, nyújtott be, és melyre a ház múlt évi május hó 27-diki ülésében azt határozta, hogy az 1874. évi zár­számadás iránt beadott jelentéssel együtt tárgy al­tassék, visszavonta, ennek a ház által való tudo­másvétele után a zárszámadási bizottság jelentése folytán hosszabb vita fejlődvén ki, az idő pedig előre lévén haladva, 2589. Következett a napi rend, a tegnap félben szakadt vita folytatása; a zárszámadási bizottságnak „az előirányzat nélküli kiadások IV. fejezet pénzügyministerium 10-ik czím: a pest­fiumei hajógyár vételára iránt adott jelentése fölött ; a vita folyamán Simonyi Ernő következő indít­ványt adta be: „Tekintve, hogy az állam és a fiumei gyár részvényeseinek választmánya között létrejött szerződés szerint a választmány tagjai az állam­tól kölcsönvett 300,000 frtért kezességet vál­laltak. Tekintve, hogy az 1870. és 1871. években s azóta fenállott kormány ministerei az által, hogy a kölcsönt behajtani elmulasztották, köte­lesség-mulasztást követtek el, ennélfogva indít­vány oztatik : A ministerium utasittatik, hogy az állam által a fiumei hajógyárnak 1869, és 1870-ben kölcsönzött 300,000 frt hátraléka iránt a nevezett gyár választmányának tagjai, mint kezesek ellen, a szükséges lépéseket tegye meg. a A vita befejezésével elnök következőkép teszi fel a kérdést: „elfogadja-e a ház a zárszámadási bizottság javaslatát a zárszámadás előirányzat nélküli ki­adások IV. fejezet 10-ik czíménél, mely szerint ezen czímnél a felmentés a pénzügyministertől megtagadtatik ? " Ennek el nem fogadása esetében a zárszámadási bizottság kisebbségének javaslata, mely szerint a pénzügyministernek a felmentés e czímnél is megadatik, fog szavazás alá; bocsát­elnök a ház beleegyezésével a vita folytatását a holnapi ülés napirendjére tűzi ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom