Főrendiházi irományok, 1875. IV. kötet • 159-239. sz.

Irományszámok - 1875-185

CLXXXV. SZÁM. 1Í9 8-or. Munka-drágulás. A társulat e czímen 3.759,247 frtot igényel — a bizottság azonban a bekivánt adatok s hatósági hiteles bizonyítványok alapján e tételt csakis figyelemmel az előbbi pontban indokolt késedelmekre, állapította meg és pedig 717,798 forintra, a mennyiben a társulat saját mulasztá­sainak következményeit szintén viselni köteles. 9-er. Csúszások. E czimen a társulat 5.165,371 forintot kért kárpótoltatni. Csúszásokra a költségvetésben csak igen csekély Összeg lett felvéve s Thommen volt vasutépitési igazgató, a vasúti s pénzügyi bizottságok által hozzá intézett kérdésekre adott felele­tében azt mondja: „Teljesen előre nem láthatott esetek, u. m. : árvizek, kedvezőtlen időjárás, politikai események stb. indokából a kiszámitott költségekhez mit sem adtam hozzá, az épitési munkákat zavaró események u. m. : földcsuszások, Összeomlások stb. indokából pedig csak annyiban, amennyiben a terület minősége hasonló események bekövetkezését biztonsággal várhatóvá tette. El Őre nem látott események czimén felvett nagy pótlékok az esetben, ha ezen események be nem következnek, hiában vannak kiadva, ha pedig bekövetkeznek, még sem nyújtanak biztosságot az ellen, hogy a vállalkozók, -társulatok követelésekkel fel ne lépjenek. Jobb tehát, ha hasonló elemi eseményekre nézve kárpótlások elvből csak az épités befejezése után állapittatnak meg, s engedélyeztetnek." Ily körülmények közt lehetetlen volt a keleti vasúton köztudomás szerint rendkívüli mérvben előfordult csúszások által előidézett költségeket teljesen figyelmen kivül hagyni. A bizottság tehát a rendelkezésére állott adatokon elindulva, m egállap itot ta a tényleg előfordult csúszásokat, illetőleg az azok által előidézett több-munkákat — ez utóbbiakat azonban nem azon költségekkel, melyek a társulat által mutattattak ki, vette számításba, hanem azokkal, melyeket mulhatlanul igényeltek volna akkor is, ha a társulat az ily csúszásoknál mindjárt kezdettől a legnagyobb óvatossággal, s a leghelyesebb épitési intézkedések alkalmazása mellett járt volna el. S ehhez képest a költségvetésben e czélra felvett összeg figj^elembe vételével a csúszá­sok által előidézett több-munka költsége 2.830,423 frtban állapíttatott meg. Végre 10-er. Árvizek által előidézett károk. Az árvizek által előidézett kárait a társulat 542,800 frtban mutatja ki, mely tételt a bizottság mint előre nem láthatott események által előidézett több-költséget kárpótoltatni s a kormány közegeinek feljegyzései s más hivatalos adatok alapján 2 78,600 frtban javasolja megállapittatni. Azon tételeket mellőzve, melyeket a bizottság egyátalán visszautasitandóknak talált, csakis azt kívánom megjegyezni, hogy a fentebb elősorolt kárpótlási tételekből 1,015,Ö70 forint jogi s 3.834,946 forint fontos méltányossági indokokból hozatik a bizottság által javaslatba. A kárpótlási kérdés tárgyalásának befejezése után a bizottság tisztába hozandónak találta a társulat pénzügyi merlegét, mely a következő eredményt tüntetett fel. A. Terhek: a) a kormány által az építésre adott kölcsönök s kamatjaik még fedezetlenül maradt része 3.191,534 frt 18 kr, b) magánhitelezők követelése 55,354 n 53 „ c) a forgalomban levő pálya építéséből még fedezetlenül maradt 273,017 „ — „ d) a tordai szárny-vonal épitési kötsége 200,000 „ — „ B. Fedezet: a) a kormánynál levő 1.200,000 frt névleges értékű m. vasúti kölcsön-kötvényekből álló biztosíték árkelet szerint számitva . . ; . 1.005,000 frt, b) magán adósok tartozása 176,155 frt. FŐRENDI IROMÁNYOK IV. 1875/8. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom