Főrendiházi irományok, 1875. III. kötet • 99-158. sz.
Irományszámok - 1875-106
52 GVL SZÁM. 106. szám. (XXXIX. ÜLÉS 274. JEGYZŐKÖNYYI PONT.) Jelentése a főrendi ház állandó jogügyi bizottságának a „váltó-törvényről" szóló törvényjavaslat tárgyában. A mint a méltóságos főrendek előtt tudva van: a váltó s az azt biztosító váltójog még a középkorból veszi eredetét és pedig Olaszország városainak felvirágzása idejéből, a hol az akkor gyakran megújuló vásárok jelentősége, a maiaknál sokkal nagyobb lévén, oly eljárást hivtak életbe, mely szerint pénzváltással foglalkozó, megbízható kereskedőknek engedély adatott arra, hogy bizonyos díj fizetése mellett, többnyire más pénznem felett szólott levélbeli utalványokat kiállíthassanak, — illetőleg azokat másoktól nyerve, az ezekért járó készpénzfizetéseket teljesithessék s egyszersmind ez által távolabb lakott s egyes vásárokra meg nem jelent kereskedők s üzlet-űzők hitelezőit bizonyos helyen s időben kielégithessék. Később fejlődöttebb lőn ezen intézmény mindinkább az által, hogy e levelek s utalványok kiadásával illetve elfogadásával szigorú kötelezés köttetett össze, oly annyira, hogy a levélkiadó a fizetés foganatosításáért vagyona s személyével jótállani tartozott, sőt magát a fennállott vásári biróságoknak alávetve, az adósság gyors és pontos lefizetése czéljából, szükség esetén ellene, a leggyorsabb s kíméletlen eljárás alkalmaztathatott. Ezen körülményből fejlődött ki utóbb a váltójogi szigor, mely nem egyedül a vásári, hanem bármely időben lejárt levelekre is kiterjesztetett. így lett ezen levélbeli megbízásokból, az idő folytában egy oly forgalmi eszköz, — papír, — melynek czélja s hivatása meghatározott összeg pénzt bizonyos időben és helyen a szigor okszerű alkalmazása mellett, pontosan folyóvá tenni. A kereskedelem fejlődése pedig azt hozta magával, hogy az ily módon felfogott váltó — a mai nap már — a kereskedelem s ipar nélkülözhetlen közvetitője, s azonfelül a leggyorsabb s megbízhatóbb eszközzé lett, mely sokszor a legkülönbözőbb érdekeknek szolgálva, végre is annak kerül kezeibe vissza, a ki azt, mint a kereskedelmi hitel forgalmi s közvetítő eszközét kiállította s használta. Megállapította tehát a váltóintézmény a kölcsönös összeköttetés által a kereskedelmi hitelt, mely a nemzeti vagyonosság s illetve az átalános jólét elvitázhatlan alapfeltételét képezi. Bizonyítja e nézet helyességét az is, hogy a váltó kiállítása s használata, nemkülönben annak továbbítása, szóval feladata iránt, az egész világon léteznek már megállapított törvények , melyek végső iránya abban központosul, hogy a váltó-intézmény nélkülözhetlen szűk-
